Novák Katalin búcsúja Monspart Saroltától

Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója április 24-én hetvenhat éves korában hunyt el. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az alábbi beszéddel búcsúzott a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakjától.

Budapest, 2020. május 14. A nemzet sportolójává áprilisban választott Monspart Sarolta világbajnok tájfutó Budapesten 2020. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Drága Saci!

Most biztos azt mondanád: „jól van, Gyerekek, elég volt már ebből, menjetek szépen, tegyétek a dolgotokat, nem kell ebből ekkora ügyet csinálni!” – s közben nevetnél. Majd kedvesen-morogva sorolnád, mit kell még közösen elvégeznünk az Idősek Tanácsában, a tömegsportban, a médiában, mindenütt, ahol valamit adni kell önbizalmat vesztett nőknek, férfiaknak, Magyarországnak.

Igazad van, sok még a dolgunk, hogy a céljaidat teljesítsük. De mégiscsak megvalósítottuk két régi tervedet: elindult az országos gyaloglóklub hálózat, és az időseknek szóló műsor is a közmédiában. Mennyit küzdöttél ezekért! Milyen konokul, milyen kitartóan, milyen fáradhatatlanul jöttél az ötleteiddel, a javaslataiddal, nem hagytad magad, nem adtad fel ezt sem, tudtad, csak így sikerülhet. Nem azért, mert ezt a Te eredményedként tartják majd számon, nem azért, mert így hagysz majd nyomot, hanem azért, mert így is változtatsz, így is jót teszel. Velünk, értünk.

Életem egyik legizgalmasabb ajándéka volt, ahogy mellém álltál, amikor eldöntöttem, hogy lefutom a maratont. Elhitetted velem, hogy meg tudom csinálni, és igazad volt, amikor azt mondtad, hogy nehezebb lesz a felkészülés, mint maga a verseny. Hány olyan éjszakai futásom volt ezekben a hónapokban, amikor csak azért indultam el, mert máskülönben nem mertem volna másnap a szemed elé kerülni. Amikor a célba érve zokogva a nyakadba ugrottam, csak akkor láttam Rajtad valami büszkeség-félét. Akkor mutattad csak ki, mennyi szeretet volt a következetes szigor mögött.

Drága Saci! Szerető szigorod velünk marad. Gondolunk majd Rád, amikor nehéz lesz felkelni a reggeli futás kedvéért, amikor vennénk egy második szeletet a kedvenc süteményünkből, amikor leállnánk azelőtt, hogy célba értünk volna, amikor feladnánk pusztán azért, mert több az akadály annál, amire számítottunk.

Milyen jó volt tudni, hogy Te ott állsz, egészséges lábadra támaszkodva, az emelkedő tetején, a legnehezebb métereknél, és mindannyiunknak, egyen-egyenként küldesz egy bátorító mosolyt, egy buzdító kiáltást. Azt üzened: „hidd el, képes vagy rá, meg tudod csinálni, én hiszek Benned, de Neked is akarnod kell!”

Tisztelt Gyászolók!

Monspart Sarolta nevét ismeri az egész ország. Legenda lett még életében, olyan példakép, aki ebben, az annyi ellentéttől szabdalt országban képes volt összefogó erőként dolgozni. Aki úgy képviselte az időseket, hogy közben meg tudta szólítani a fiatalokat is. Aki szólt, de nem szólt bele. Aki élt a lehetőségekkel, de nem élt vissza azokkal. Aki úgy képviselt ügyeket, hogy nem felejtette el közben az ügy mögött lévő embert. Aki büszkén fogadta az elismeréseket, de nem ezekért dolgozott, és nem azon járt az esze, hogy mi jár neki.

Hiszem, hogy Saci már megérkezett, beért a célba. Onnan figyel bennünket, és jó lenne, ha látná, hogy örökségét hozzá méltó módon visszük majd tovább.

Drága Saci! Búcsúzom Tőled. Nyugodj békében!