Válogatottunk kaméleonja minden szerepkörben feltalálja magát

A sikereket elérő pólósaink és a szövetségi kapitányok nevét alighanem a vízilabdát követő szurkolók mindegyike ismeri, ez azonban nem igaz azokra a stábtagokra, akik a háttérben munkálkodnak a csapat sikeréért. Így tesz Tóth Szabolcs is, aki a tokiói olimpián bronzérmet szerzett férfiválogatott mellett nem egy, nem két, hanem három feladatot lát el: csapatmenedzserként, videóelemzőként és „szabad pillanataiban” a játékosok bizalmasaként is feltűnik.

Tóth Szabolcs életébe a 2000-es athéni olimpia után lépett be a vízilabda, és bár elmondása szerint szerelem volt első látásra, a sportág iránti szenvedély nem volt elég a profi karrierhez, így más utat választott magának: a tanulmányaira fókuszált, jogi egyetemen abszolvált – jelenleg is az államvizsgáira készül –, mellette a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pólócsapatát hozta létre. Imádott sportágától tehát nem szakadt el, ma a MAFC csapatában a Budapesti Gyarmati Dezső Felnőtt Férfi Bajnokságban szerepel, emellett pedig, ha játékosként nem is, de Märcz Tamás szövetségi kapitány stábjának tagjaként eljutott a felnőtt vízilabda-válogatottig, amelynél csapatmenedzseri és videóelemzői szerepet tölt be.

Először a Sport-Önként Egyesület által került a nemzeti csapat közelébe, önkéntesként a 2014-es budapesti Eb-n, majd 2017-től már a szövetség alkalmazásában, koordinátorként dolgozott a férfiválogatottnál.

– 2017-ben munkát kerestem a tanulmányaim mellett, és elküldtem az önéletrajzom a Magyar Vízilabda-szövetséghez is. Másnap felhívtak, hogy mázlim van, aznap akartak felvenni valakit, de előbb meghallgatnak engem is. Végül engem vettek fel, először koordinátori szerepkörbe. Semmilyen feltétellel eltántorítani ettől a munkától.  nem lehetett. Két hónap után Märcz Tamás és Kemény Dénes, a szövetség akkori elnöke, kerestek meg azzal, hogy kell valaki a csapathoz, aki a válogatott mellett van mindig, megold minden problémát helyben, hogy az ne a stábnak vagy a játékosoknak legyen a dolga. Így lettem csapatmenedzser. Nem sokkal később hívott fel Tomi, hogy szüksége lenne egy videóelemzőre, és rám gondolt, mivel a vízilabdához valamelyest értek, a videózás részleteit pedig Mátéfalvy Csaba kapusedzőtől megtanulhattam.

Varga Dénes és Tóth Szabolcs a 2010-es Vodafone kupán

Videóelemzőként a magyar együttes, illetve az ellenfelek meccseit rögzíti, esetenként, a szövetségi kapitány kérésére egyes bajnoki mérkőzéseket is. Ezután megvágja a fontos részeket, kiemelten az emberelőnyös és -hátrányos, szituációkat, a különböző védekezési és támadási formákat. Ezekből készül egy videóanyag, amelyet a játékosok elé tárnak. A labdarúgástól eltérően itt a büntetőkre nem fordítanak kiemelkedő figyelmet.
– Végig szokták nézni a kapusok, ki hová lövi az ötmétereseket, főleg, ha a közelmúltban az ellenfélnek volt egy hosszabb ötméterespárbaja, akkor az jó referencia lehet. Persze a világ elitjébe tartozó játékosok pontosan tudják, hogy videózzák őket, és egyáltalán nem biztos, hogy úgy lőnek, ahogy az rájuk korábban jellemző volt. Csak a statisztikára alapozni hazárdjáték lenne. Azt gondolom, a videózás igazi értéke a nagyobb stratégiai játékelemekben és az egyéni- és csapathibák elemzésében van. Hiszen a lövéseknél ugyan léteznek sémák, amelyek feltérképezhetők, hiszen ahogy fárad a játékos, csökken az oxigénellátottsága, s ilyenkor óhatatlanul, tudat alatt a stabilabb, biztosabb lövést választja, de nem könnyű kintről megítélni, hogy ez a pont mikor jön el az ellenfél adott pólósánál. 

A videóelemzők külön közösséget alkotnak a vízilabdacsaládban, a vízben hiába ellenfelek a csapataik, ők ennek ellenére is segítik egymást a parton, ha úgy adódik, megosztják a találkozókról készült felvételeket is, amennyiben egy-egy tornán az egyikük nem vesz részt. A hosszú munkaórák is összekovácsolják őket, hiszen nem egyszer reggel 8-tól 22 óráig az uszodában vannak, meccseket vesznek föl, majd hazamennek, és kezdetét veszi a vágás.

Märcz Tamással a 2019-es vb-n

Csapatmenedzserként vagy – ahogy Tóth Szabolcs említi – mindenesként általában az utazások megszervezése körüli teendők okozzák a legnagyobb kihívást: elhagyott csomagok, törölt, esetleg órákat késő járatok.

– Ez egy huszonnégy órás munka. Ha valamelyik csapattagnak bármi gondja van, engem elér, és én elintézem neki. Ami olyan helyen izgalmas igazán, ahol nem beszélnek jól angolul, és kézzel-lábbal kell ügyet intézni. A legextrémebb helyzet talán az volt, amikor ott maradtunk doppingellenőrzésen az egyik játékossal körülbelül négy és fél órát Oroszország közepén egy uszodában, orosztudás és kijelölt transzfer nélkül. Valahogy mindent meg kell oldani. Nem az számít, hogy miként, csak minél hamarabb oldódjon meg a probléma – magyarázta, majd a repülőtéren elveszett csomagok okozta kálváriákról is mesélt. 

– Egyszer Spanyolországba utazva Brüsszelben elhagyták a válogatott összes csomagját, annak ellenére, hogy a táskák mindegyike ugyanolyan óriási, piros utazóbőrönd volt, hatalmas felirattal. Nem is találták meg őket három napig, nem értettem a helyzetet. Akkor a spanyoloktól kaptunk úszónadrágot, amelyik játékosnak nem jutott, annak elmentünk vásárolni. Utána három napig a kint vásárolt ruhákban jártunk – vicces túra volt. Volt olyan eset is, Dél-Koreában a 2019-es világbajnokság előtt, amikor a vámellenőrzéssel voltak nehézségek. Japánban edzőtáboroztunk, onnan repültünk át Koreába. Teljesen más volt a két ország eljárásrendje, különböző igazolások kellettek ugyanazokhoz a tételekhez. A japánok nagyon szabálykövetőek, velük nem lehetett a kialakult problémáról egyezkedni, ezért azt kellett elintézni, hogy – a szokásokkal ellentétben – ne haza küldjék a csomagokat, hanem legalább Koreába engedjék átreptetni. Ott az ügymenet másképpen zajlott, és sikerült megoldani a helyzetet, mire a csapat megérkezett a világbajnokságra. A munkám során talán az jelenti a fő kihívást számomra, hogy alkalmazkodnom kell minden helyzethez, mert más-más fellépés válhat be különböző helyzetekben, különböző országokban.

Eszlári Gergely, Mátéfalvy Csaba, Németh Zsolt, Märcz Tamás, Szigeti István és Tóth Szabolcs Tokióban

Tóth Szabolcsnak a már említett két munkaköre mellett létezik egy harmadik, „tiszteletbeli” funkciója is, ami ugyan a munkaszerződésében nem szerepel, de erre a legbüszkébb.
– Eszlári Gergely masszőrrel mi vagyunk a kapocs a stáb szakmai része és a játékosok között, a srácoknak független kapaszkodópontként szolgálunk. Tudják, hogy amit elmondanak nekünk, azt nem teregetjük ki. Van, akihez fordulni tudnak, akivel nem a vízben találkoznak, így kicsit mégis kívülálló, de közben egy közülük és ott van velük minden nap. Amikor az ember hetekig összezárva él másokkal, óhatatlanul szüksége van valamiféle külső ingerre is. Mi ezt a szerepet töltjük be, úgymond „félkülsőingerek” vagyunk – árulta el Tóth, majd hozzátette, a játékosokkal természetesen pszichológus is foglalkozik, aki azonban nem tart velük a külföldi utakra.

A csapatmenedzser úgy látja, ő a válogatott egyik leghangosabb szurkolója, hiszen nemigen tudja türtőztetni magát, együtt él a játékkal. Most részben kipihenheti az elmúlt hetek izgalmait, a tokiói olimpia utáni „holtidőszakban” adminisztrációs feladatok várnak rá, amelyekre a viadal mellett alig-alig maradt idő.

Értékes bronz

Tóth Szabolccsal a görögök ellen elvesztett olimpiai elődöntő is szóba került. A videóelemző felfedte, nem lepte meg őt teljesen az ezüstérmet nyert déliek remek szereplése.

– A görögök ugyanazt a stílusú játékot játsszák már nagyon hosszú ideje, és azt egyre magasabb szinten. Ami leginkább meglepő volt, hogy ennyire precízen nem védekeztek soha az elmúlt években, ráadásul kiegészültek egy remek kapussal is. Zerdevas a világelitbe tartozik, klasszis szinten védi azokat a területeket, amelyeket a blokkal szabadon hagynak. A görögök erre és a fórok kihasználására alapoztak az elmúlt nyolc-tíz évben. Mindig ez volt az erősségük a játék „altatása” mellett, de most szintet léptek magukhoz képest.

Varga Dénes, Tóth Szabolcs és Hosnyánszky Norbert

A magyar válogatott bronzéremmel tért haza Tokióból, amit néhányan csalódásként könyveltek el. A csapatmenedzser erről is elmondta a véleményét. 

– Magyar vízilabdázóként marad az emberben tüske, ha valahonnan nem aranyéremmel jön haza. Ez valahol szép elvárás, azt gondolom, hogy ez emeli a magyar vízilabdát ilyen magas szintre. A másik oldalon viszont nagyon nehéz örökség. Ha valaki végig nézte az olimpiát, más számokban a bronzérmesek, negyedik helyezettek sírták el magukat örömükben. Ha belegondolunk tehát, ez önmagában is óriási teljesítmény, nem beszélve arról, hogy talán soha nem volt ilyen erős mezőny vízilabdában az olimpián. Elég, ha azt nézzük, hogy az aktuális világbajnok Olaszország lett a hetedik, az olimpiai bajnok szerb válogatott kétszer kapott ki a csoportjában, és az addig veretlen görög csapatot várta az olimpiai döntőben – emlékeztetett Tóth, majd hozzátette: 

– Az, hogy a magyar csapat fel tudott állni onnan, ahol a görögök elleni vesztes mérkőzés után volt, még értékesebbé teszi a bronzérmet. Tekintve az elmúlt öt évet, vagy akár a koronavírus által megbélyegzett másfél évet, ezt egy nagyon értékes bronzéremnek tartom, sőt, talán a legértékesebb éremnek az összes közül, amit az elmúlt fél évtizedben szereztünk. Olyan társaságról volt szó, amely össze tudott fogni, és csapatként játszott az utolsó meccsen, többek között azzal a tudattal, hogy sokaknak ez életük utolsó mérkőzése is. Azt gondolom, az utolsó két napon mutatott emberi és sportolói teljesítmény tiszteletreméltó és példaértékű lehet a jövő pólósainak.

A képek forrása: Tóth Szabolcs, Waterpolo.hu.