Volt ereje újrakezdeni. Másodszor is, egészen az alapoktól, gyerekekkel, lényegében nulláról. Talán ez a legnagyobb érdeme.
Pedig nem akármilyen versenyzők edzőjeként égett bele a neve a memóriánkba. Kevésbé, inkább csak a sportág berkein belül ismert, hogy miután lemaradt a szöuli olimpiáról, és megfenekleni látszott a pályafutása, a világbajnok Fidel László (micsoda versenyt nyert Csipes Ferenccel az 1987-es vb-n K-2 500-on…) neki köszönheti a másodvirágzását, visszakerült a négyesbe, amellyel két vb-aranyat és Barcelonában egy olimpiai ezüstöt nyert. Aztán Fidel visszavonult, s ő munka nélkül maradt.
Csepelen kapott lehetőséget 1995-ben, és rámosolygott a szerencse, egy elképesztően tehetséges ifjú csapásait egyengethette a csúcsra. Vereckei Ákosét, aki 1997-ben előbb a négyessel, 1998-ban aztán egyesben, ötszáz méteren is világbajnoki címet szerzett. Az ő sikereien felbuzdulva csatlakozott a csoporthoz előbb Kammerer Zoltán, majd idővel Storcz Botond és Horváth Gábor, akik így, együtt a négyessel a sydenyi, majd címüket megvédve az athéni olimpián is győztek. Aztán többen elhagyták, de képes volt megújulni, Kucsera Gábor is az ő irányításával lett világbajnok. Talán többet is vállalt, mint amit elbírt, a pekingi olimpia előtt átmenetileg átvette Kovács Katalin, Janics Natasa, Szabó Gabriella és Kozák Danuta felkészítését, miután a hölgyek elhagyták Fábiánné Rozsnyói Katalint. Kovács és Janics ismét a csúcsra jutott, de talán Kammererre és Kucserára kevesebb figyelem jutott emiatt. A következő négy évben a csúcsról a mélybe zuhant, őt is utolérte sikeres kollégája sorsa, a versenyzői sorra hátat fordítottak neki.
Természeténél fogva alapvetően szerény, egyszerű ember volt, a rászakadt sikerekkel járó dicsfényt nehezen viselte, a benne való sütkérezés idegen volt tőle, ha szerepelni kellett, inkább ő követte a tanítványait, s nem fordítva. Valószínűleg ezért volt ereje újrakezdeni. Nagykanizsán, ahol különösebb hagyományai nem voltak a sportágnak. Néhány év alatt mégis az egyik legsikeresebb utánpótlás-szakosztállyá emelte a helyi klubot, s közben ráaakadt egy újabb csiszolatlan gyémántra, az immár ifjúsági világbajnok Kurucz Leventére, aki a legnagyobb férfikajakos-ígéret Magyarországon. Nem szállt a dicsőség a fejébe, a versenyeken, a vízparton nem kezdett el hirtelen „vonulni”, de persze örömmel fogadta a gratulációkat. Sajnos nem érhette meg, tehetséges tanítványa vajon Vereckeiék örökébe lép-e.
A szíve vitte el. Ahogy „Kamera” idézte visszaemlékezésében, a lelke mélyén felkészült erre: „Már húsz évvel ezelőtt azt mondogatta, nem fogja megélni a 65. születésnapját, mert az édesapja, a nagybátyja, a nagyapja és több más családtagja is korán meghalt. Hátborzongató, hogy igaza lett.”
Igen, hátborzongató. Ég veled, Nándi, hiányozni fogsz.
Sári Nándort a szíve vitte el (Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap)
