– Nagyon vigyázunk az épületben, hogy ne találkozzunk velük. Ez egy ilyen időszak, mindenki óvatos – fogalmazott a szakvezető.
Liu Shaolin Sándor elmondása szerint már izgul a rajt miatt, de sokszor a napi tesztelések miatt is. – Minden negatív teszteredménynek örülünk, és már várjuk a versenyeket, jobb arra figyelni, készülni. Örülök, hogy lassan a testvérem is csatlakozhat hozzánk – jegyezte meg olimpiai bajnokunk.
A 2018-ban még amerikai színekben olimpiai ezüstérmes Krueger John-Henry kiemelte, hogy minden olyan a fővárosi fedett stadionban, mint az októberi világkupán, csak a verseny emblémája más.
– A jég, a palánk, az aréna ugyanolyan, és akkor is csak meghívott szurkolók lehettek jelen, mint ahogy most. Szeretném a magam javára fordítani, hogy van olimpiai tapasztalatom, és nem kell feszülten várni a kezdést. A hátralévő néhány nap még jól jön mindenkinek – mondta a magyarul nem beszélő Krueger. S jelen helyzetben kétségkívül érdekes felvetés, ő vajon hogy érezné, hány százalékban nyerne Magyarországnak s mennyiben az Egyesült Államoknak. Ám akármit is válaszolna rá, azt illik tiszteletben tartanunk.
A kedd esti edzésen a fővárosi fedett stadionban a mieink – Liu Shaolin Sándor, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és a két tartalék, Tiborcz Dániel, Sziliczei-Német Rebeka – a cseh és a francia korcsolyázókkal készültek együtt.
Borítókép: A győztes Liu Shaolin Sándor (balra) és a második Liu Shaoang az 500 méteres verseny döntőjében a tavalyi, debreceni világkupa-versenyen (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!