A Barcelona edzője láthatóan komolyan veszi az Európa-ligát, amelyet lehetőségnek tekint arra, hogy a csapata megmutassa, ott a helye a legjobbak között.
– Mi a Bajnokok Ligáját akartuk megnyerni, de a körülmények úgy alakultak, hogy most itt játszunk és emiatt vagyunk izgatottak – ecsetelte Xavi. – Otthon nézzük a BL-meccseket, és fáj, hogy nem lehetünk ott, hiszen ezért dolgozunk. Az egész csapatnak fontos lépés lenne, hogy most győzzünk, saját magunknak kell megmutatnunk, versenyképesek vagyunk Európában.

Ugyancsak 1-1-ről várja a visszavágót Szoboszlai Dominik, Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig, amely egy hete hazai pályán játszott döntetlent az Atalanta ellen. Bergamóban nem vár könnyű meccs a lipcseiekre.
– Túl sokat engedtünk meg az Atalantának az első mérkőzésen, ezért most Olaszországban kell javítani a játékunkon – nyilatkozta Domenico Tedesco, a Leipzig vezetőedzője. – Hiába volt sok helyzetünk, az Atalantának is volt néhány, és ennek ellen kell állnunk most. De ez nem lesz könnyű feladat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!