Azonban a búcsúra odatette magát. Természetesen a Philippe Chatrier-ről elnevezett párizsi centerpályán játszhatott, ráadásul kimondottan nehéz ellenfél, a nyolcadik kiemelt, s a salakborítást Tsongánál sokkal inkább kedvelő Casper Ruud ellen.
Az első szettet mégis a francia nyerte, sőt attól sem állt messze, hogy kétjátszmás előnybe kerüljön, de a második tie breaket elveszítette. A harmadik, simább szett (6:2 Ruud javára) már előrevetítette, hogy valóban ez a meccs lesz Tsonga búcsúja, de a negyedik szettre még összeszedte magát a francia.
5:5-nél brékelte Ruudot, ám amikor a döntő szett kiharcolásáért szervált, jött a dráma. Tsonga teste megadta magát.
A francia nem adta fel, de innentől kezdve csak egyetlen labdamenetet nyert. Az utolsó szervájában már nemcsak sérülése, hanem könnyei is hátráltatták.
Jo-Wilfried Tsonga az utolsó meccsén is megmutatta, hogy miért szerették világszerte a játékát, de az utolsó percekben az is kiderült, hogy miért nem érdemes már folytatnia a pályafutását.
Természetesen nemcsak a francia játékos részéről volt méltó a búcsú, hanem a Roland Garros szervezői részéről is. A meccset követően a franciánál tizenhárom évvel fiatalabb Ruud méltatta Tsongát, generációjának egyik példaképének nevezte őt.
Majd jöttek Tsonga honfitársai, akik személyesen, a pályán búcsúztak el tőle, többek között szintén korábbi top 10-es kortársai: a Garrost sérülés miatt kihagyó Gael Monfils, az idény végén szintén visszavonuló Gilles Simon és a Párizsban még versenyben lévő Richard Gasquet.
S videóban búcsúzott el Tsongától az a négy játékos, akiknek a pályafutása összképét tekintve az árnyékában maradt, bár Tsonga egyike annak a három játékosnak – Tomas Berdych és Stan Wawrinka mellett –, akik Roger Federert, Rafael Nadalt, Novak Djokovicsot és Andy Murray-t is legyőzték Grand Slam-tornán.
Jo-Wilfried Tsonga a 2008-as Australian Openen robbant be a köztudatba, amikor az elődöntőben látványos támadóteniszével leütötte a pályáról Rafael Nadalt és a fináléban Novak Djokovics ellen is vezetett, de végül kikapott. Később két-két elődöntőt játszott Wimbledonban és a Roland Garroson is, pályafutása csúcsán az ötödik helyen jegyezték a világranglistán, s 2017-ben Davis-kupa-győzelemre vezette a francia válogatottat.