A szépségversenyben is világbajnokok lettek női kardozóink + videó

Szenzációs magyar sikerrel zárult szombaton a kairói vívó-világbajnokság, hiszen női kardcsapatunk szombaton aranyérmes lett az egyiptomi fővárosban. Már a döntőbe jutás is hatalmas bravúr volt a Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Katona Renáta négyestől.

Magyar Nemzet
Forrás: Magyar Vívószövetség2022. 07. 24. 7:25
.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Női kardcsapatunk éppen húsz éve, 2002-ben, Lisszabonban vívott vb-döntőt, akkor ezüstérmes lett az oroszok mögött. Most viszont együttesünket a világranglista-vezető franciák sem tudták megállítani a fináléban.

Az utolsó pillanatok bővelkedtek az izgalmakban:

Gárdos Gábor vezetőedző a következő nyilatkozatot adta a Magyar Vívószövetség honlapján: „Úgy gondolom, hogy az olaszok negyeddöntős legyőzésével átszakadt egy gát ebben a csapatban. Ezt követően elképesztő volt, amit nyújtottak a lányok. Ugyanakkor annyira jól vívtak, olyan egységesek voltak, hogy az elődöntőben és a döntőben már elhittem a hihetetlent… Szeretném megköszönni nálam fiatalabb edző kollégáimnak, Bódy Benjáminnak, Dávid Lászlónak és Ravasz Etelének, hogy partnerek és segítőtársak voltak abban a munkában, amit nemrégiben közösen kezdtünk el. Egy olyan idős mester mint én, erre a szakmai kapcsolatra vágyik a kollégáival. Remélem, jövőre Márton Panka is visszatér (tokiói olimpiai negyedik helyezett versenyzőnknek a közelmúltban gyermeke született –a szerk.), és akkor a határ a csillagos ég! S ha már említettük az életkoromat: egy barátom úgy kívánt hatvanadik boldog születésnapot, hogy olyan legyen, mint az ötvenötödik. Öt éve ugyanis Szatmári Andris nyert a születésnapomon vb-aranyat. A magyar mondás szerint egy héttel előtte-utána még „ér az ajándék”, úgyhogy köszönöm ezt a lányoknak. Végül még valami: a lányok nemcsak kardcsapatban, hanem általános, nemzetközi vélekedés szerint a szépségversenyben is világbajnoki aranyérmesek. Egyetértek!

Battai Sugár, aki az egész nap folyamán kimagaslóan vívott, a negyeddöntőben és a döntőben is oroszlánrészt vállalt a sikerből:

– Elképesztően boldog vagyok, próbálom elhinni, hogy mindez igaz… Egész nap azt éreztem, hogy rendkívül egységesek vagyunk, mindenki a páston és a pást mellett segít és szorít a másiknak. Egész nap jól ment, élveztem a vívást, csodálatosan alakult ez a nap! Nagyon örülünk, ennyi könnyező férfit még nem láttam…

Katona Renáta, aki az elődöntőben sokat tett hozzá ahhoz, hogy vb-finálét vívhatott csapatunk:

– Ez életem legboldogabb napja! A többiek is kellettek ahhoz, hogy átsegítsem magam a negyeddöntőben mutatott vívásom után. És nagyon örülök, hogy sikerült! Amit pedig ezek a lányok a döntőben nyújtottak, arra nem találok szavakat!

Pusztai Liza, aki öt egymást követő mérkőzésen zárta le magyar győzelemmel a meccseket:

– Hihetetlen ez az egész! Tegnap már örültünk annak, hogy sikerült a legjobb nyolc közé jutás, és gondoltuk, próbáljuk meg megverni az olaszokat. Sikerült. Akkor verjük meg a spanyolokat is. Sikerült. Akkor jöjjenek a franciák. Sikerült. Felnőtt világbajnok lettem csapatban, ez óriási! Amikor 44-39-nél megfordították az ítéletet, és korán örültünk, egyáltalán nem zavart meg. Tudtam, hogy beadom a következőt. Most már ünnepelhetünk!

Szűcs Luca, aki ahányszor pástra lépett, mindig hozzátett valamit a győzelemhez:

– Ez komoly? Nem akarom elhinni, tényleg nem! Világbajnokok lettünk! Én még ilyen egységes, mindenben együtt gondolkozó csapattal és stábbal sosem vívtam. Igazából nem izgultam akkor, amikor a páston voltam, csak akkor, amikor a többieknek szurkoltam.  Majd holnap felébredek, és remélem, nem csak álmodtam ezt az egészet.

Ma reggel már elhiheti, hogy ez bizony a valóság!

Forrás: Magyar Vívószövetség

A világbajnokságon férfikard egyéniben Szilágyi Áron győzött, aki ezzel három olimpiai aranya, illetve 2015-ös egyéni Eb-győzelme mellé most már az egyéni vb-címet is hozzátette. A Szilágyi, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfikardcsapat ezüstérmet szerzett. Férfipárbajtőr-csapatunk – Siklósi Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid, Andrásfi Tibor – negyedik helye szintén remek eredmény.

Boczkó Gábor szövetségi kapitány – akit bevallottan meglepett női kardcsapatunk aranyérme – úgy összegzett, hogy a vb-n sok pozitívum volt, de számára a legfontosabb az, hogy a júniusi Európa-bajnoksághoz képest előreléptünk, mert Antalyában a férfikardcsapat aranya mellett más érem nem jutott nekünk,

Magyarország a vb éremtábláján a két aranyával és egy ezüstjével a negyedik helyen végzett Franciaország (4, 2, 2), a Koreai Köztársaság (3, 0, 0) és Olaszország (2, 4, 2) mögött, aranyat pedig még Japán (1, 1, 2) nyert.

Borítókép: Az „aranyos” lányok: Pusztai Liza, Katona Renáta, Szűcs Luca és Katona Renáta (Forrás: Magyar Vívószövetség)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.