A válogatott kapus a jövő kilátásait így elemezte:
– Nyugalmat adhat ez a győzelem, mert így már biztos a csoportkör – utalt Dibusz arra, hogy az FTC a legrosszabb esetben is az Európa-konferencialiga főtábláján szerepelhet majd az ősszel. – De a célunk továbbra is a Bajnokok Ligája csoportköre. A következő ellenfelünkön (az azeri Qarabag) sem lehetetlen túljutni, most azonban ki kell pihenünk ezt a mérkőzést, és addig még vár ránk egy bajnoki is a Puskás Akadémia ellen. Fontos, hogy jól kezdjük a bajnokságot. A mai nap még az ünneplésről szól, ám holnaptól már kőkeményen készülünk a következő feladatokra.
Dibusztól megkérdezték, a Slovan elleni párharc hol helyezkedik el ferencvárosi pályafutásában.
– Nagyon elöl. Voltunk mélyen, aztán nagyon magasan, a vége pedig óriási katarzis volt.
Most azt mondom, hogy érzelmileg ez volt az eddigi legfontosabb mérkőzésem.
Zachariassent is megérintette a pozsonyi miliő
Kristoffer Zachariassen alaposan kivette a részét a sikerből, hiszen az első mérkőzésen ő szerezte a Fradi gólját, és a visszavágón is betalált, övé volt a második találat.
– Hihetetlen érzés ez, fantasztikus támogatást kaptunk a szurkolóktól, és az is hihetetlen, hogy a meccs végén ki tudtuk harcolni a továbbjutást. Még most sem hiszem el. A második félidőt nem úgy kezdtük, ahogy szerettük volna, megint rögzített játékhelyzetből kaptunk gólt, ami sosem jó, de utána visszatértünk a mérkőzésbe.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!