Mint minden évben rendesen, megjelent a magyar sport színe-java a sportgálán. Három főszereplő hiányzott csupán. A négyből három. Ez azért sok, sőt ezúttal helytálló az elkoptatott poén: sokk. Véletlenül sem megbántva a bűbájos Kozák Lucát, a munka jutalmán felül a szerencse kegye, hogy Európa-bajnoki ezüstéremmel az év sportolónője díjat kiérdemelhette. Nem vitás, jelen állás szerint Milák Kristóf, Liu Shaoang, Szilágyi Áron és Kopasz Bálint a magyar sport négy ásza.
Bárcsak Liu Shaoang nyerhetett volna, szigorúan az eredmények alapján őt illetné meg az Év sportolója díj. Nem keveredek el a nyájban, én sem rá szavaztam, nem tudtam, nem bírtam, valami markolta a szívem, fogta a kezem, az érzés, amit tőle, helyesebben az elődeitől kaptam, s amit bár ma már mind többen kikacagnak, de attól még él és lobog. Igen, a hazaszeretet. Mindent érteni vélek, nem is haragszom rá, mégis megcsalatva érzem magam, amiért rossz súgókra hallgatott, hátat fordított, itt hagyott minket. Nem jött el a gálára sem. Pedig nem fütyülték volna ki, ez egészen biztos, taps fogadta volna. Remélem, nézte tévén (neten) a műsort, s elgondolkodott: mit nyer és mit veszít.
Háromszoros olimpiai bajnokként, a magyar kard patinás hagyományainak éltetőjeként jelenleg Szilágyi Áron a magyar sport legfényesebb csillaga. Ismerjük, helyesebben nem ismerjük, csak tudjuk, nem egy kitárulkozó alkat, kerüli a rivaldafényt, kiváló arányérzékkel van megáldva, volt már az Év sportolója kétszer is, s a határhaszon-elmélet még a sportsikerekre is érvényes, úgy döntött, ha nem ő nyer, akkor nem fárasztja magát a London–Budapest–London retúrral, csak a ködös távolból üzenve teszi tiszteletét. Igaz, így járt el a tokiói olimpia után is, a parlamenti fogadás alól is kimentette magát. A gála idején, miként posztolta, különben is azzal volt elfoglalva, hogy támogatókat szerezzen az ő nevével fémjelzett érdekvédelmi szervezetnek. Nos, a díszes eseménynél jobb alkalmat keresve sem találhatott volna e nemes tevékenység érdekében.
Kopasz Bálintnak is halaszthatatlan dolga akadt. Az egész országot, sőt Európát áztató kétnapos esőzés közben túrázni szottyant kedve. Karakán megoldást is választhatott volna, őszinte szavakkal kifejezhette volna érthető sértettségét, mert – lássuk be, tisztelt kollégák – tényleg kínos, hogy ha már egyéniben lecsúszott a dobogóról, csapatban nem ő nyert Nádas Bencével.
