Nincs már magyar érdekeltségű csapat az Európa-ligában, miután a török Fenerbahce (Szalai Attila) és a német Freiburg (Sallai Roland) után az ugyancsak német Union Berlin is kiesett a sorozatból csütörtökön este. Schäfer András jó ideje sérült, ezért nem is lehetett ott a csapatában a belga Union Saint-Gilloise pályáján, a Ferencvárostól a télen Berlinbe szerződött Aissa Laidouni viszont ott volt a kezdőben. Az első mérkőzésen a belgák vendégként háromszor is vezetést szereztek, ám a németek mindháromszor kiegyenlítettek, most azonban utóbbiaknak egyetlen válaszuk sem volt a hazai együttes három góljára.
Kerkez Milos maradt állva a nemzetközi porondon a magyarok közül
Kialakult a legjobb nyolc mezőnye csütörtökön este az Európa-ligában és az Európa-konferencialigában is. Sajnos a tizenhat állva maradt csapatban csak egy olyan magyart találunk, aki rendszeresen játszik is a csapatában, így már csak Kerkez Milosnak, a holland AZ Alkmaar védőjének szurkolhatunk a továbbiakban. Meglepetésre az El-ben hazai pályán búcsúzott az Arsenal a sorozattól.

A sorozat nyolcaddöntőjében a legnagyobb meglepetésnek alighanem az Arsenal kiesése számít, hiszen az angol csapat remek formában futballozik, az első helyen áll a Premier League-ben, és kedvező eredménnyel várta a londoni visszavágót, miután idegenben 2-2-t játszott a Sporting CP otthonában. A portugálok azonban nem ijedtek meg, és bár a hazai együttes szerzett vezetést, a második félidőben kiegyenlítettek. A hosszabbításban szerencséjük is volt, mert egyszer a kapufa óvta meg őket a góltól, az utolsó perceket pedig Manuel Ugarte kiállítása miatt emberhátárnyban húzták ki. A tizenegyesek első három sorozatában senki sem hibázott, a negyedikben Arthur Gomes szintén betalált, azonban a remek napot kifogó Adán kivédte Gabriel Martinelli lövését. Ez döntött, mert a lisszaboniak utolsó nekifutója, Nuno Santos higgadtan lőtt a hálóba. A tizenegyeseket ide kattintva nézheti meg.
További Sport híreink
Magyar szempontból nézve jó hír, hogy az Európa-konferencialigában maradt még kinek szurkolnunk. A sérült Gyurcsó Ádámot nélkülöző, ám Nikolics Nemanját a kezdőben pályára küldő AEK Larnaca az otthon elszenvedett 2-0-s vereség után a West Ham United otthonában 4-0-ra kapott ki, és így simán kiesett. Nikolics Nemanját a 66. percben lecserélték, az angol együttes kispadján pedig ott ült a magyar válogatott keretének egyik újonca, a kapus Hegyi Krisztián is. Jóval eredményesebben szerepelt viszont Kerkez Milos csapata, az AZ Alkmaar. A holland együttes a római 2-1-es győzelme után hazai pályán is 2-1-re győzte le a Laziót, amely ugyan vezetést szerzett, ám Kerkezék magabiztosan futballozva megfordították az eredményt. A magyar védő az első meccsen győztes gólt szerzett, most végigjátszotta a találkozót annak ellenére, hogy már a 2. percben sárga lapot kapott durvaságért. Így most ő az egyetlen magyar a nemzetközi porondon, aki rendszeresen játszik, és akinek a sikeréért szurkolhatunk.
Európa-liga, nyolcaddöntők, 2. mérkőzések: Arsenal (angol)–Sporting CP (portugál) 1-1 – tizenegyesekkel 3–5, továbbjutott: Sporting; Union Saint-Gilloise (belga)–Union Berlin (német) 3-0, tj.: Union Saint-Gilloise, 6-3-as összesítéssel; Real Sociedad (spanyol)–AS Roma (olasz) 0-0, tj.: Roma, 2-0-s összesítéssel; Ferencváros–Bayer Leverkusen (német) 0-2, tj.: Leverkusen, 4-0-s összesítéssel; Fenerbahce (török)–Sevilla (spanyol) 1-0, tj.: a Sevilla, 2-1-es összesítéssel; Freiburg (német)–Juventus (olasz) 0-2, tj.: Juventus 3-0-s összesítéssel; Real Betis (spanyol)–Manchester United (angol) 0-1, tj.: Manchester United 5-1-es összesítéssel.; Feyenoord (holland)–Sahtar Doneck (ukrán) 7-1, tj.: a Feyenoord, 8-2-es összesítéssel.
Európa-konferencialiga, nyolcaddöntők, 2. mérkőzések: Sivasspor (török)–Fiorentina (olasz) 1-4, továbbjutott: Fiorentina 5-1-es összesítéssel; Djurgarden (svéd)–Lech Poznan (lengyel) 0-3, tj.: Lech Poznan 5-0-s összesítéssel; Slovan Bratislava (szlovák)–FC Basel (svájci) 2-2 – tizenegyesekkel 1-4, tj.: FC Basel; West Ham United (angol)–AEK Larnaca (ciprusi) 4-0, tj.: a West Ham United 6-0-s összesítéssel; AZ (holland)–Lazio (olasz) 2–1, tj.: AZ 4–2-es összesítéssel; Nice (francia)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 3-1, tj.: Nice 4-1-es összesítéssel; Villarreal (spanyol)–Anderlecht (belga) 0-1, tj.: Anderlecht 2-1-es összesítéssel; Istanbul Basaksehir (török)–Gent (belga) 1-4, tj.: Gent, 5-2-es összesítéssel.
Borítókép: Kerkez Milos maradt meg hírmondónak a magyarok közül (Fotó: AFP/Ed van de Pol)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fucsovics bátor célt tűzött ki maga elé, női teniszezőink kiemelt ellenfeleket kaptak
Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Tóth Alex hajnali utazása: nem Bournemouth-ba indult
Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

A Fradinál nyíltan kijelentették, mit terveznek Varga Barnabás távozása után
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója Tóth Alexről is beszélt.

Egy csodás gól és más semmi: kéziválogatottunk következő Eb-ellenfelének őszinte beismerése
Hiába szerzett álomgólt az olasz válogatott, Izland simán megnyerte a csoport nyitómeccsét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fucsovics bátor célt tűzött ki maga elé, női teniszezőink kiemelt ellenfeleket kaptak
Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Tóth Alex hajnali utazása: nem Bournemouth-ba indult
Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

A Fradinál nyíltan kijelentették, mit terveznek Varga Barnabás távozása után
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója Tóth Alexről is beszélt.

Egy csodás gól és más semmi: kéziválogatottunk következő Eb-ellenfelének őszinte beismerése
Hiába szerzett álomgólt az olasz válogatott, Izland simán megnyerte a csoport nyitómeccsét.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!