Kína rengeteg sportágban tör a csúcsra, de még a világ legnépesebb országa sem lehet jó mindegyikben. S vannak olyan sportágak, amelyekben a távol-keleti ország nem is próbálkozik, pedig lenne esély a jó eredményre. Ennek issza a levét Vang Csiang.
Kína érthetetlen döntése, nem csak az oroszok jártak pórul
Végéhez közeledik Planicában az északisí-világbajnokság. A férfiak sífutóversenyein Norvégia tarol, a lehetséges tíz éremből eddig kilencet, közte mind a négy aranyat besöpörte. A legerősebb riválisokat, az oroszokat az ukrajnai háború miatt nem látták volna szívesen a norvégok a vb-n, Kína titkos esélyesének távolmaradását viszont ők is fájlalják.

A sífutó a tavalyi pekingi olimpián hívta fel magára a figyelmet, amikor a sprintben nagyon jól mozgott. A rutintalansága viszont kiütközött, így hiába volt gyors, a negyeddöntőben kizárták.
Néhány héttel később viszont a világkupában dobogóra állhatott. Ebben az idényben mégsem láthattuk egyetlen versenyen sem, s hiába bíztak benne sokan, hogy a planicai északisí-világbajnokságon megjelenik, ez sem történt meg.
A hosszabb távokon Vang sem akadályozta volna meg a norvég söprést, ott csak az oroszok lehettek volna Krügerék méltó vetélytársai – illetve a finnek reménykednek benne, hogy 50 kilométeren, klasszikus stílusban Iivo Niskanen borsot tör a vikinget orra alá –, a sprintben viszont a tavalyi formája alapján lehetett volna esélye akár érmet is nyerni.
Az ukrajnai háború miatt kizárt orosz sportolókat nem hiányolják a norvégok, Vangot viszont igen. Utána is jártak a dolognak, s kiderült, a pénzhiány áll a háttérben.
A hazai olimpia előtt a kínai sportvezetők minden szakágra áldoztak. A biatlonválogatottat például a sportág legendája, Ole Einar Björndalen készítette fel, a sífutókkal a szintén olimpiai bajnok Nyikita Krjukov dolgozott. A hazai ötkarikás játékok után viszont szinte azonnal elapadtak a pénzcsapok, a világhírű mesterek munkájára sem volt már szükség.
További Sport híreink
S úgy látszik, Vang eredményeire sem. Az elmúlt években Kína sok területen jobban bezárkózott, mint előtte megszokhattuk, de nem lehet csak ezzel magyarázni a döntést. A kínaiak ugyanis nyolcfős síugrócsapattal érkeztek Planicába. Közülük a legjobb eredményt Liu Csi szállította, aki a női nagysáncos versenyen huszadik lett. Hasonló eredményre szinte biztos, hogy Vang is képes lett volna a sífutók sprintjében, mégis csak otthonról nézhette a versenyeket.
Kínától hivatalos válasz nem érkezett, az ügyben kutakodók azt sejtik, hogy egészen prózai ok áll a háttérben: az ország új sportminisztere jobban szereti a síugrás, mint a sífutást.
Bármi is az igazság, az biztos, hogy a harmincéves Vangnak már nem sok ideje maradt, hogy nemzetközi szinten is kiugró eredményt érjen el Kínának. De lehet, hogy az országnak nincs is szüksége erre.
További Sport híreink
Borítókép: Vang Csiang a pekingi olimpián ott lehetett a mezőnyben (Fotó: Xinhua via AFP/Deng Hua)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A kapufának ütközött, most kómába helyezték a PL-futballistát
Nagyobb a baj, mint amire a Nottingham Forest orvosi stábja számított.

Szoboszlai Dominikék a világ kilencedik legjobb szállodájába költöztek be + videó
Az ötcsillagos Atlantis The Royal a luxusszállodák közül is kiemelkedik Dubajban.

Mindent bevet a DVSC: Dzsudzsáknak egyszerre két helyen kell lennie
A bennmaradásért küzdő debreceniek gőzerővel készülnek a hétvégi meccsre.

Smucig United: Amorim saját zsebből fizet, a játékosok buszparádé helyett grilleznek
A klub helyett cselekszik a portugál szakvezető.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Elképesztő, mit mondott a tárgyalásán a karateedző, aki felrúgott egy fiút a szolnoki kalandparkban

Détári Lajos új szerepben tűnt fel, és véleményt mondott Bognár Györgyről

Lélegzetelállító égi jelenség tűnik fel Magyarország felett

Megremegtek a falak Brüsszelben: pillanatokon belül felvehetik Ukrajnát az Európai Unióba

Nincs kivétel, Szoboszlai Dominik csapata nem tarthatja meg a bajnoki kupát

Pánik lett úrrá az Európai Bizottságban: mindent borított Orbán Viktor legújabb húzása

Döbbenetes felfedezés: létezhet egy ötödik erő is az univerzumban

Szoboszlai Dominik és Szalah testőrrel közlekednek? – videó

Így intézik el Brüsszelben, hogy Magyar Péternek ne kelljen lopásért bíróság elé állnia

Zarándok Péter története

Megvan Gyurcsány Ferenc utódja

Súlyos, letöltendő börtönbüntetést kérnek a gyerekeit verő edző apára
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A kapufának ütközött, most kómába helyezték a PL-futballistát
Nagyobb a baj, mint amire a Nottingham Forest orvosi stábja számított.

Szoboszlai Dominikék a világ kilencedik legjobb szállodájába költöztek be + videó
Az ötcsillagos Atlantis The Royal a luxusszállodák közül is kiemelkedik Dubajban.

Mindent bevet a DVSC: Dzsudzsáknak egyszerre két helyen kell lennie
A bennmaradásért küzdő debreceniek gőzerővel készülnek a hétvégi meccsre.

Smucig United: Amorim saját zsebből fizet, a játékosok buszparádé helyett grilleznek
A klub helyett cselekszik a portugál szakvezető.