Nincs leadott rendszámunk, behajtási engedélyünk sem. A lezárt Stadion utca sarkán felmutatjuk a magyarországi sajtóigazolványt, a rendőr rápillant a rendszámtáblára és int: mehetünk. Szinte a csarnok bejáratáig hatolunk előre, a Fradi-busz mellett parkolunk le. Véletlenül sem a sajtó kétségbe vonható hatalma, sokkal inkább apró gesztus. Ugyanezt tapasztaljuk még a mérkőzés előtti órákban, a Rubin Hotelban, ahová Kercsó Árpádnak köszönhetően nyertünk bebocsátást, s ahol nem csupán eltűrik, hogy dolgozunk egy asztalnál több órán át, távozásunkkkor a tulaj nem engedi, hogy fizessünk. A csarnokban sem vagyunk idegenek, a sajtós kolléga, az ajtónál posztoló biztonsági őr tíz másodperc múlva már haver.
A vendégszeretet egyértelmű megnyilvánulásai, Gyergyószentmiklóson örülnek a Magyarországról jött látogatónak.
A jégcsarnok bejáratánál ugyanazt tapasztaljuk, mint délben a klubház, a jegypénztár előtt. A szurkolók egymás sarkát taposva várnak bebocsátásra. Ismerős arcok is feltűnnek, az egyik még meg is lobogtatja a jegyét boldogan, mutatva, van igazság, csak sikerült belépőhöz jutni. Azért olykor az őr elfordítja a fejét, mialatt rendszeresen egy-egy csoportnyi gyermek surran be az ajtón…
Fradi-drukkerekkel is találkozunk, számításuk szerint tízen vállalták, hogy ismét megjárják Gyergyót. Hangsúlyozzák, a kedvenceik már így is kitettek magukért a rájátszásban, de persze ők is bíznak a sikerben.