Július 30-án, tizenkilenc nappal a budapesti atlétikai világbajnokság első versenynapja előtt ünnepelhették volna a szerettei a 95. születésnapján Béres Ernőt, az ötvenes évek nagyszerű közép- és hosszútávfutóját, egykori világcsúcstartót, a Vasas örökös tagját, de a köszöntésére már nem kerülhet sor, miként annak a tiszteletkörnek a lefutására sem, amelynek lehetőségével a világbajnokság szervezőbizottsága szerette volna kifejezni az elismerését a magyar atlétika büszkeségének. Ernő bácsi csütörtökön elhunyt.
A gyászoló Béres család tagjait lesújtotta és váratlanul érte szeretett családtagjuk halálának híre, hiszen a hozzá közel állók közül néhányan csütörtökön még rövid sétát tettek meg Béres Ernővel az őt ellátó kórházban. Aki dacolva az elmúlt hónapok két szerencsétlen eseményének következményeivel, minden tőle telhetőt megtett azért, hogy egy újabb emlékezetes kört tehessen meg. Az elsőt többedmagával azelőtt futotta le, mielőtt megkezdődött volna a régi Puskás stadion lebontása, a búcsúkör után most viszont egy rövidebb futás – inkább csak kíméletes séta – következett volna a vadonatúj és a maga nemében egyedülálló sportlétesítményben, amelynek híre az országhatárokon túlra is elérkezik.
– Minden az ellen szólt, hogy a férjem, akivel hatvannyolc évet éltünk együtt boldogságban és szeretetben, eljusson a Nemzeti Atlétikai Központba, és annak falai között még egyszer és utoljára megmutathassa magát az atlétika szerelmeseinek – mondta az SzPress Hírszolgálatnak az elhunyt özvegye, Béresné Odegnál Mária, aki maga is élvonalbeli atléta volt, kiváló távolugró és ötpróbázó. – Tavaly a karácsonyi ünnepek előtt elesett a lakásunkban, bal lábán combnyaktörést szenvedett, emiatt sokáig az ágyat nyomta, és lemondani kényszerült a mindennapi testedzésről, az életelemének számító mozgásról. Óriási akarattal és sok családi segítséggel lábra állt, és már kezdte visszanyerni az erejét, amikor idén, húsvét előtt a jobb lábával ugyanúgy járt, mint tavaly a ballal. Ezután sem esett kétségbe, egyre csak emlegette, hogy fel kell épülnie és készülnie a kilencvenes éveinek nagy napjára. Végtelenül szomorúak vagyunk, mert egy olyan tiszteletnek örvendő és szeretetre méltó ember távozott el, akinek a család és a sport volt a mindene, aki példát mutatott és mindenkinek segíteni akart.
Béres Ernő részt vett az 1952-es Helsinkiben megrendezett olimpián, ahol az 5000 méteren országos csúcsot javítva a hetedik helyen végzett. Egy évvel később, kereken hetven esztendővel ezelőtt tagja volt a Garay Sándor, Rózsavölgyi István és Iharos Sándor alkotta szupernégyesnek, akik az akkor népszerű 4x1500 méteres váltófutásban világcsúcsot javítottak a Népstadion salakborítású pályáján.
Béres Ernő nem egészen három évvel ezelőtt, 92 évesen arról számolt be az SzPress Hírszolgálatnak, hogy hetente háromszor kocogja le a Margitszigeten a szigetkört, ami után nem ritkán még egy másodikat is bevállal, máskor pedig a Hajós Alfréd uszodába látogat el, hogy úszással is őrizni tudja az állóképességét. Mindig hangoztatta, hogy a rendszeres sportolás tíz-tizenkét évvel is meghosszabbíthatja az emberek életét, az a mondása pedig szállóige lett, hogy naponta legkevesebb tízezer lépést kell megtenni az egészség megőrzéséért. Amíg tehette, tartotta is magát a maga alkotta követelményhez, amelynek teljesítését családtagjainak, barátainak, fiatalabb és idősebb sporttársainak is sokszor ajánlotta.
Isten nyugosztalja Ernő bácsit, a magyar atlétika és az egyetemes sport kiváló alakját!
Borítókép: Béres Ernő (Forrás: Vasas SC – Béres Ernő gyűjteményéből)
