Marco Rossi számára is különös élmény lehetett

Nem mondhatni, hogy sikerélményekkel lettek gazdagabbak a magyar labdarúgó-válogatott kerettagjai. Marco Rossi emberei közül az észak-amerikai bajnokságban játszók voltak a leginkább aktívak, és nem lehet elmenni szó nélkül Kerkez Milos fantasztikus teljesítménye mellett sem.

2023. 04. 24. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legutóbbi hét magyar főszereplője Kerkez Milos volt. A holland AZ Alkmaar univerzális, védőként és középpályásként is bevethető magyar válogatott játékosa előbb kiharcolta a csapatával az elődöntőbe jutást a Konferencialigában, majd a hétvégén győzött a holland bajnokságban. Kerkez egészen elképesztő szezont fut, az Anderlecht elleni Konferencia-liga negyeddöntős mérkőzésen büntetőt harcolt ki és kapufát lőtt. A futball statisztikáival foglalkozó Sofa Score honlap szerint bekerült a Konferencia-liga heti álomcsapatába. A délvidéki Verbász szülötte az angol West Ham United ellen írhatja majd tovább az idei sikertörténetét a holland klubjával. Természetesen megnőtt a kereslet Kerkez iránt, a Milanban szerencsét próbált labdarúgót a Benfica is csábítja, állítólag a játékos édesapján keresztül igyekeznek rábeszélni a válogatott futballistát a klubváltásra.

MILOS, Kerkez; MURILLO, Michael
Kerkez Milos kiváló formának örvend. Fotó: AFP/Ed van de Pol

Kerkez volt az abszolút sztár a héten és a hétvégén, a magyar válogatott kerettagjai nem értek a nyomukba. A csapatkapitányt, Szoboszlai Dominiket kiállították a Leverkusen–Leipzig (2-0) mérkőzésen, a középpályás a második sárga lapja után a 86. percben mehetett idő előtt az öltözőbe. Nála valamivel több időt töltött a pályán Willi Orbán, de neki sem volt része sok sikerélményben. Gulácsi Péter továbbra is sérült, a Lipcse a vereségével elkerült a Bajnokok Ligája-indulást garantáló negyedik helyéről, és komolyan meg kell harcolnia a Bundesliga további magyar játékosait foglalkoztató Freiburggal és az Union Berlinnel a BL-indulásért. Sallainak közepes hétvégéje volt, ha egyáltalán lehet ilyet mondani: a szélső sárga lapos eltiltás miatt nem léphetett pályára a Schalkét 4-0-ra legyőző csapatban. Schäfer András a sérülése után lábadozik, ő nem szerepelt a Mönchengladbachot két vállra fektető fővárosi csapatban, az Union Berlinben.  

Ternana Calcio v AC Pisa - Serie B
Nagy Ádám 13 perc játék után kapott piros lapot. Fotó: Europress/AFP/Luca Marchetti

S ha már szóba jött a kiállítás Szoboszlai kapcsán, érdemes megjegyezni, hogy amióta Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, még soha nem fordult elő, hogy a válogatott csapatkapitánya és egy kulcsembere egyazon hétvégén piros lapot kapjon. Az elmúlt hétvégén ez is megesett: Nagy Ádám már a 13. percben a kiállítás sorsára jutott a Bari–Pisa mérkőzésen, amelyet a hazaiak nyertek meg 2-1-re. Nagy klubja, a Pisa a hetedik helyen áll a Serie B-ben, amelynek küzdelmeiből négy forduló van még hátra. Az olasz másodosztály első két helyezettje jut fel az élvonalba, a fennmaradó egy feljutó pozícióért a 3–8. helyezettek szállnak harcba úgy, hogy az 5–8. pozícióban zárókra egy körrel több vár. A Serie B másik magyarja, Balogh Botond kezdőként 72 percet játszott a Parmában a Cagliari ellen 2-1-re megnyert meccsen. A Parma az ötödik helyről várja a következő játéknapot.

Gazdag gólpasszal jelentkezett a Philadelphia meccsén:

Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban szereplő két magyar játékos, Gazdag Dániel és Sallói Dániel is hallatott magáról. Előbbi végigjátszotta a Philadelphia Toronto elleni 4-2-re megnyert meccset, és kiosztott egy gólpasszt. Sallói is adott egy gólpasszt, de ezzel nem sokra ment a csapata, a Sporting Kansas City 2-1-re kikapott Németh Krisztián korábbi csapatától, a New England Revolutiontól. Az angol nyelvterületről is érkezett még egy érdekes, a kapitánynak kifejezetten értékes hír: a sérülése után újra pályára lépett a Millwall honosított magyar válogatott játékosa, Callum Styles; a csapata kikapott a Birmighamtől, a középpályás bő negyedórát, majd szombaton a Wigan elleni 2-1-es vereség alkalmával hetven percet töltött a pályán. Styles együttese a hetedik helyen várja a Championship újabb fordulóját, csak a rosszabb gólkülönbsége miatt maradna le a rájátszást jelentő hatodik helyről.

Szalai Attila klubja, a török Fenerbahce válogatott védőnkkel a soraiban 2-1-re legyőzte a Baseksehirt, ma este az Istambulspor ellen tervez az éllovas Galatasaray nyomába eredni. Jó hírek érkeztek a belga másodosztályú Lommel egyszeres válogatott csatáráról, a mostanában visszavontan szerepeltetett Vancsa Zalánról. Az ifjú tehetség gólt szerzett a Genk ellen, a csapata 3-2-re győzött. 

Gyurcsó gólt szerzett Lang csapata ellen:

A góllövés Gyurcsó Ádámnak is sikerült: a válogatottban legutóbb 2020-ban szerepelt támadó egyesülete, a Nikolics Nemanját ezúttal nem szerepeltető AEK Larnaka 2-0-ra nyert a Lang Ádámot a kezdő sípszótól a találkozó végéig bevető Omonia Nicosia ellen. A története első bajnoki címéért küzdő AEK a harmadik, az Omonia a hatodik a tabellán. A dél-koreai bajnok Ulszan Hyundai csatára, Ádám Martin felépült a kisebb vádlisérüléséből, de még nem lépett pályára, a klubja 2-2-t játszott a harmadik helyen álló Pohanggal, és vezeti a tabellát. Bolla Bendegúz játszott, a svájci Grasshoppers játékosa a 35. percben sárga lapot kapott, a 70. percben lecserélték a Winterthur ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen. Kleinheisler László nem kezdett, csak a 81. perctől került sor a játékára a Panathinaikoszban. Az athéni zöld-fehérek idegenben nyertek 2-1-re a PAOK ellen, és az éllovas AEK Athén mögé csak a rosszabb gólkülönbségük miatt csúsznak a második helyre. 
A Kalmár Zsoltot is foglalkoztató Dunaszerdahely egyelőre a tabella élén áll a Fortuna ligában. A szlovák labdarúgó-bajnokság legutóbbi játéknapján a Nagyszombat ellen 1-1-et ért el a DAC, így már csak egy pont az előnye az élen a bajnok Slovan Bratislavával szemben.

Borítókép: Szoboszlai a kiállítás sorsára jutott a Leverkusen ellen (Fotó: AFP)  

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.