Rajtol a magyar Tour, egykor arra mentek, ahol éppen felszedték az aknákat

Tegnap este a keszthelyi Festetics-kastélyban megvolt a csapatbemutató, ma délben, 12.30-kor pedig Szentgotthárdól induló és oda visszakanyarodó 168 kilométeres szakasszal kezdődik meg a 44. Tour de Hongrie. Az ötnapos magyar kerékpáros körverseny mezőnye 879 kilométert tesz meg az ország nyugati részén, és vasárnap egy budapesti körözés után a Császár–Komjádi Uszoda előtt lesz a befutó. A földkerekség tizennyolc legjobb, WorldTeam besorolású profi csapata közül kilenc itt van, a 132 versenyző között pedig a kolumbiai Egan Bernal is, a 2019-es Tour de France és a 2021-es Giro d’Italia győztese.

2023. 05. 10. 4:55
www.facebook.com/VanikZoltanFoto
www.facebook.com/VanikZoltanFoto Fotó: Vanik Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Forrás: Tourdehongrie.hu

Egan Bernal, Caleb Ewan és Sam Bennett is a mezőnyben

„Gyorslábúak” szép számmal akadnak a világ legjobbjai közül is. A „Zsebrakéta”, Pocket Rocket becenevű Caleb Ewan (Lotto Dstny) tizenegy szakaszgyőzelmet számlál a háromhetes körversenyeken, az ír Sam Bennett (BORA–hansgrohe) tíz, az olasz Elia Viviani (Ineos Grenadiers) kilenc, a holland Fabio Jakobsen (Soudal–Quick Step) hat, honfitársa, Dylan Groenewegen (Jayco AlUla) öt elsőségnél jár. Bennett 2020-ban megnyerte a Tour de France pontversenyét, a Champs Elysées-n ráadásul szakaszgyőzelemmel biztosította be a zöld trikót.

A Bora–Hangsrohe csapata a magyar körversenyre:

Forrás: Twitter/Bora–Hangsrohe

Ewan csapata, a Lotto idén elveszítette a WorldTeam státusát, a többiek a profi kerékpársport elitjét jelentő elit besorolású istállókban tekernek, és ebből a körből itt van a Trek–Segafredo, az Alpecin–Deceuninck, a Bahrain Victorious, a DSM és a UAE Team Emirates is.

A Tour de Hongrie legnevesebb versenyzőjét az Ineos adja: a 26 éves kolumbiai hegyi menő Egan Bernal a 2019-es Tour de France és a 2021-es Giro d’Italia győztese. Ezzel együtt neki csak két szakaszgyőzelme van a Grand Tourokról, a két évvel ezelőtti Giróról. Bernal tavaly januárban azzal került be a hírekbe, hogy edzés közben Bogota külvárosában az időfutam kerékpárjával 65 km/órás sebességgel (!) nekiment egy, az útra belógó busznak. A kerékpárja szó szerint kettétört, neki tizennyolc csonttörése lett, a nyakcsigolyáját is operálni kellett, de augusztusban már újra versenyzett, és a formája idén egyértelműen felfelé ível. S most az egész kerékpárosvilág kíváncsian várja, hogy a hegyi menő mire megy Dobogókőn.

– Nagy dolog, hogy élünk, hogy itt vagyunk és élvezzük a versenyeket, az életet – fogalmazott az M4 Sport kérdésére Bernal, aki másfél hete nyolcadikként zárt a romandiai körversenyen. – Jól érzem magam és erős a csapatunk, megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, mint mindig. Nagyszerű lenne nyerni, de minden verseny nehéz, hat kerékpárossal pedig nem egyszerű kontrollálni a szakaszokat.

Eisenkrammer Károly: Valódi szintlépés az idei év

– Szintet lépünk, ezt a szlogent választottuk az idei versenynek, elsősorban a ProSeries-kategóriába kerülés miatt – mondta el Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője. – Titkon reméltük, hogy emellett lesz néhány további valódi szintlépés és valóban vannak is: az újabb világsztárok megjelenése, az eddigieknél is komolyabb mezőny is ezt mutatja, hiszen Tour de France-győztes is érkezik. Óriási előrelépés az is, hogy Budapesten egy gyönyörű körpályán fog befejeződni a verseny. Bár az elmúlt években volt budapesti szakaszunk, de nem ilyen szép helyszínen, mint az idei. Szakmai szempontból, külcsínében és médiamegjelenésében is valódi szintlépés az idei év.

Meg kell említeni, hogy 2019 után újra lesz magyar csapat a rajtnál, az Epronex–Hungary Cycling Team, s rajthoz áll a magyar válogatott is.  A 44. magyar körversenynek 29 nemzet 132 kerékpárosa vághat neki, köztük 15 magyar: a válogatottban hat (Szijártó Zétény, Filutás Viktor, Sidló Dániel, Orosz Bálint, Pápai Ádám, Hrenkó Norbert), az Epronex–Hungary keretében öt (Karl Ádám, Rózsa Balázs, Szarka Gergely, Valent Márk, Árvai Kristóf), a román Sofer–Savini Due csapatában kettő (Lepold Zoltán Antal, Móré-Gosselin Olivier), a cseh ATT Invesmentsben (Dina Márton) és az amerikai Novo Nordiskban (Kusztor Péter) pedig egy-egy.

Az összetett éllovasát idén is sárga, a sprinterek pontversenyének vezetőjét a zöld, a hegyi pontverseny élén állót a piros, míg az összetettben a legjobb pozíciót elfoglaló magyart a fehér trikó illeti meg. A magyar körverseny minden szakaszát teljes hosszában közvetíti az M4 Sport.

Az idei Tour de Hongrie útvonala:

Forrás: Tourdehongrie.hu

Borítókép: A vasárnapi zárószakaszon a mezőny átteker majd a Lánchídon (Forrás: Tourdehongrie.hu/Vanik Zoltán)
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.