– Nagyon szokatlan lehet, hogy jelenleg nincs közvetlen feladata a labdarúgás világában.
– Valóban, hiszen miután az utolsó meccsemen az utolsó labdaérintésemmel gólt szerezve lezártam a labdarúgó-pályafutásomat, hamar leültem a ferencvárosi klubvezetőkkel, Kubatov Gáborral, Nyíri Zoltánnal és Orosz Pállal, s elmondtam nekik, hogy a fiatalokkal szeretnék foglalkozni – idézte fel lapunknak Dragóner Attila. – Öt évig vezettem a Fradi utánpótlását, amely irgalmatlanul nehéz helyzetből lépegetett akkor előre, két évig az egyik korosztálynak a vezetőedzője is voltam. Utána jött a következő ötéves időszak Soroksáron, ahol a labdarúgás gazdasági, vezetési struktúráját is megismertem. A Ferencváros és a Soroksár kapcsolata révén meg volt szabva, hogy minél több fiatalnak lehetőséget találjunk az elérhető legmagasabb szinten a játékra. Amikor jött a zalaegerszegi lehetőség, könnyebbséget jelentett, hogy jól ismertem a mezőnyt, benne nagyon sok fiatal játékost. A ZTE-nél sportigazgatóként is abban hittem, hogy előremutató munkát tudunk végezni. Sajnos ez az együttműködés az idény lezárulta előtt véget ért.
– Hogyan várja a következő feladatot?
– Játékosként pozitív őrültnek is hívtak, annyira imádtam a futballt és a győzelmet, a szívemet-lelkemet kitettem a pályára. Ez most is így van.
Az érzelmeim sok mindenen átsegítenek, de a szenvedély mellett immár ott van a tapasztalat és a szakmai tudás.
Megcsináltam az edzői licenceket, egyetemi diplomám van, egy hónapja végeztem a Double Pass sportigazgatói képzésén. Folyamatosan képzem magamat, legyen szó külföldi tanulmányutakról vagy az iskolapadról, s az eddigi munkám során rengeteget tanultam a vezetőktől, az ellenfelektől, az ügynököktől és a játékosoktól is arról, hogy mit hogyan csináljak vagy éppen hogyan ne csináljak.
A kezdetektől az olimpiáig
– Hogyan kezdődött a kapcsolata a labdarúgással?
– Egészen kiskoromban zoknikat gyúrtam össze, azt rugdostam labda helyett. Édesapám is labdarúgó volt, az ő révén beleszerettem, s mivel a Havanna-lakótelepen nőttünk fel, értelemszerű döntés volt, hogy a látótávolságon belüli Honvédban kezdjem el a pályafutásomat. A mai napig jó érzéssel tölt el, hogy milyen baráti közösségben nőttem fel ott.