– Egy rendhagyó egyeztetésen vagyunk túl Németh Balázzsal. Az előző héten rendkívüli sikereket elért világbajnok sportolókat meghívtuk ide, a gyönyörű Nemzeti Atlétikai Központba (NAK), az atlétikai világbajnokságra, hogy együtt tudjunk szurkolni az itteni magyar sikerekért – mondta el Schmidt Ádám a Facebook-oldalán szombat délelőtt megjelent videóban.
A NAK-nál készült felvételen Németh Balázs elárulta, hogy melyik napra invitálták a vb-győzteseket.
– Augusztus 22-én várjuk a világbajnokokat, méghozzá azon az esti programon, amikor Kozák Lucának szurkolhatunk együtt, és a világbajnokok a célegyenes legjobb székein ülnek majd. És persze Youhuu is itt lesz – mondta a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója.
Augusztus 22-én 18.40-kor a 100 méteres gátfutás előfutamaival kezdődik a vb programja , ebben a számban a tavaly Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Kozák Luca mellett Kerekes Gréta és Tóth Anna is szerepel a hazai világbajnokságon . Ezt követően a férfi 800 méteres síkfutás előfutamaiban két magyar futó, Huller Dániel és Vindics Balázs szerepel. S bízunk abban is, hogy érdekelt lesz még ezen a napon a 400 méteres síkfutás elődöntőjében is Molnár Attila, aki idén döntötte meg a szám országos csúcsát, és már olimpiai kvótával is rendelkezik a távon.
A Magyar Atlétikai Szövetség szombaton megerősített huszonöt biztos indulót a hazai világbajnokságon. Lapunkban már korábban kielemeztük, hogy további két magyar atléta részvétele is biztosnak tekinthető. A MASZ kommunikációja alapján három nap múlva, azaz augusztus 8-án, kedden derül fény a teljes magyar vb-keretre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!