Keservesen sírtak tornásznőink, mielőtt elindultak a vb-re + videó
Olimpián legutóbb 1992-ben Barcelonában esett meg, hogy férfi- és női tornászcsapatunk is ott lehetett a mezőnyben, négy évvel később, 1996-ban Atlantában női csapatunk volt érdekelt, azóta viszont tornában csak egyéniben sikerült kvótákat szereznünk. A szombaton kezdődő antwerpeni olimpiai kvalifikációs vb-n viszont most a férfiaknál és a nőknél is van esélyünk csapatban kiharcolni a részvételt a jövő évi párizsi ötkarikás játékokra. Még úgy is, hogy két nappal az elutazás előtt a legmagasabban jegyzett versenyzőnk, a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia súlyos sérülést szenvedett, már meg is műtötték.
Ami az olimpiai kvalifikációt illeti, ha vélelmezzük, hogy a már kvótás csapatok Antwerpenben is a legjobb 12-ben végeznek, akkor a mi együtteseinknek is ezt kell elérniük. A 13–15. helyen végző országok egy-egy nem névre szóló kvótát kapnak. Az egyéni összetett verseny alapján a férfiaknál nyolc, a nőknél tizennégy kvóta talál gazdára, de nemzetenként csak egy, és ezek névre szólóak. A szerenkénti döntőkből egy-egy, vagyis hat férfi és négy nő jut ki az olimpiára, s ha a finálék mind a nyolc résztvevője már rendelkezik kvótával, akkor a felszabaduló kvóták átszállnak az egyéni összetettre.
Minden szeren legyen meg három rontás nélküli gyakorlat!
A világbajnokságon a férfiaknál Mészáros Krisztofer, Balázs Krisztián, Tomcsányi Benedek, Molnár Botond, Kiss Balázs és Bátori Szabolcs, míg a nőknél Székely Zója, Mayer Gréta, Czifra Bettina Lili, Bácskay Csenge és Szilágyi Nikolett képviseli a színeinket.
Forrás: Magyar Tornaszövetség
– Nem sikerült simára a felkészülés hajrája Kovács Zsófi sajnálatos sérülése miatt, de mindenki, aki bekerült a válogatottba, képes arra, hogy megoldja a rá kiszabott feladatot. A feladat pedig nem más, mint az, hogy minden szeren legyen meg három rontás nélküli gyakorlat – szögezte le Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára, delegációnk vezetője.
Forrás: Magyar Tornaszövetség
A 22 éves Mészáros Krisztofert a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) honlapja is megszólaltatta, versenyzőnk pedig elmondta, mindent megtesz azért, hogy csapatunk megszerezze az olimpiai kvótát, míg egyéni összetettben a legjobb tízben szeretne végezni.
In the form of his life, Krisztofer Meszaros aims to raise the bar for Hungary 🇭🇺 at Worlds next week 👀
A vb-n a selejtező 5-4-3-as rendszerben zajlik. Ez azt jelenti, hogy az ötfős csapatokból négyen mehetnek fel minden szerre, és a csapateredménybe a legjobb három pontszám számít, s ez alapján osztják ki az olimpiai csapatkvótákat. Férficsapatunk vasárnap a 6. csoportban nyújtón kezd, míg női csapatunk hétfőn a 8. csoportban felemás korláton. A selejtező egyben kvalifikáció a csapat-, az egyéni összetett és a szerenkénti finálékra is. A csapatdöntőbe a legjobb nyolc nemzet kerülhet be, ahol szerenként már csak három tornász mutathatja be gyakorlatát. Az egyéni összetett 24 fős fináléjába nemzetenként csak két versenyző juthat be, és a szerenkénti döntőkre ugyanez érvényes a legjobb nyolc tornászt tekintve.
Borítókép: Az Eb-ezüstérmes Székely Zója felemás korláton (Fotó: MATSZ/Freschli József)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Jelenleg nincsenek kommentek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!