Nem ijesztett rá a miskolci telt ház a Fradi játékosaira, győzelmével Dejan Sztankovics csapata úgy is vezeti az NB I-et, hogy eggyel kevesebb meccsen szerepelt, mint az üldözői. Az elmaradt találkozó az utolsó helyezett Mezőkövesd elleni csata, amelyen nem ördögtől való három ponttal kalkulálni a Fradi számára, így a jelenlegi, Paks előtti egypontos előnyt négynek is lehet látni. Nem is a tabella miatt aggódnak most a Fradi szurkolói, hanam a DVTK ellen megsérült Varga Barnabás miatt.

Sztankovics az 52. percben cserélte le Vargát, aki a DVTK ellen ugyan nem talált be a kapuba , de 2023-ban 25 bajnokin 24 gólt számlál, amivel a világ legjobb góllövői közé tartozik idén, ugyanannyiszor volt eredményes az NB I-ben, mint Erling Haaland a Premier League-ben és Kylian Mbappé a Ligue 1-ban.
Sztankovics: Ha az ember válogatott, van egy ár, amit meg kell fizetni
– Varga Barnabás sérülése valahol természetes, hiszen nagyon sok energiát beleadott a válogatott meccsekbe is – fogalmazott Sztankovics a sérült csatáráról, akinek a sérülése nem tűnik komolynak a szerb edző szerint. – Emlékszem én is, amikor ilyen állapotban játszottam, sose volt megállás, nem volt pihenő, de ugyanez igaz Botka Endrére, Sammy Mmaeéra és Ben Romdhanera is, akik szintén nagyon sokat játszanak, és benne van a sérülés a játékban. Nagyon-nagyon remélem, hogy nem komoly Barna sérülése, ha az ember a válogatottban játszik, akkor ez egyfajta ár, amit meg kell fizetni. Nagyon remélem, minél hamarabb vissza tud majd térni.
A 28 éves csatár pályafutása legnagyobb terhelését kapja ebben a szezonban, hiszen korábban csak az NB I-ben futballozott rendszeresen, most pedig csak a Fradi színeiben 19 meccsen lépett már pályára július óta a nemzetközi kupamérkőzéseket is figyelembe véve, ami mellé jött még négy válogatott-találkozó szeptemberben és októberben, hiszen immáron Marco Rossi szövetségi kapitány is a kezdőben számol Vargával.
A Fradi legközelebb csütörtökön a belga Genk otthonában lép pályára a konferencialigában, és nem egyértelmű, hogy Varga addigra bevethető állapotban lesz-e.