Vannak, akik szerb és magyar siker esetén is boldogok lesznek

Az utóbbi néhány évtizedben rengeteg szerb és szerb származású sportoló és edző szerződött Magyarországra, közülük többen komoly sikereket arattak, a nyelvet is megtanulták, állampolgárságot szereztek, azaz félig-meddig magyarrá váltak. Számukra különös érdekes lehet egy olyan kiélezett, rendkívül fontos mérkőzés, mint amilyen előtt a magyar és a szerb válogatott áll, ezért megkérdeztünk három érintettet, hogyan, milyen érzésekkel várják a szombat esti találkozót.

2023. 10. 13. 8:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar és a szerb válogatott roppant fontos mérkőzést játszik szombaton este a Puskás Arénában, amelyikük nyer, az nagy lépést tesz az Európa-bajnoki részvétel felé. Momir Ilics a szerb kézilabda-válogatottal nyert ezüstérmet a 2012-es Eb-n, tíz éve aztán Veszprémbe szerződött, ahol öt bajnoki címet nyert játékosként, majd 2021 júliusa óta a Telekom Veszprém vezetőedzője.

Fotó:Nemzeti Sport/Szabó Miklós

Ilics: Jó meccsre számítok

– Tíz éve élek Magyarországon, remekül érzem itt magam, az első perctől kezdve úgy érzem, befogadtak – mondta a Magyar Nemzetnek Momir Ilics. – Ám Szerbia a szülőhazám, így amikor a magyar és a szerb válogatott egymás ellen játszik, a szerbeknek szurkolok. Azt gondolom, ez így természetes. A hétvégén a Dabas ellen játszunk bajnoki mérkőzést, de utána amint hazaérek, bekapcsolom a tévét, és megnézem a két válogatott Eb-selejtező meccsét. 

Kifejezetten jó színvonalú találkozóra számítok, habár, gyorsan hozzáteszem, a labdarúgás nem a szakterületem. A kézilabda-edzősködés mellett nem sok mindenre jut időm. 

Természetesen ismerem a híres szerb játékosokat, a korábban a Manchester Uniteddel BL-t nyert Nemanja Vidicset, a mostaniak közül Dusan Tadics, Szergej Milinkovics-Szavics és Alexandar Mitrovics neve cseng ismerősen. És ha már futball, hadd említsem meg Szlavoljub Muszlint, a Győri ETO NB II-es csapatának szakmai igazgatóját, vele kifejezetten jó a kapcsolatom.

 

Gocics: Nem leszek boldogtalan

Zsivko Gocics Szolnokon vált legendává, a szerb vízilabdázó hasonló utat járt be nálunk, mint Momir Ilics: ő 2011-ben szerződött a Szolnoki Dózsa-Közgép együtteséhez, hét évig játszott ott, 2017-ben Bajnokok Ligáját nyert, egy évvel később a csapat vezetőedzője lett, és tavaly nyáron költözött haza a szerb fővárosba, ahol a Novi Beograd vezetőedzőjének nevezték ki. Ő is kettős állampolgár, és kifogástalanul nyilatkozik magyarul, mellesleg olaszul, oroszul és angolul is folyékonyan beszél.

Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly

– Nem mondhatnám, hogy naprakész lennék a világ futballjában, de most természetesen tudom, milyen jelentős mérkőzés következik az Eb-selejtezőkön, és persze azt is, hogy miért fontos. Nem vagyok fanatikus drukker, ám szurkolok a szülőhazám válogatottjának, ugyanakkor egész biztosan nem leszek boldogtalan. 

A két csapat első meccse előtt, amikor a magyarok nyertek 2-1-re Belgrádban, szolnoki barátaimmal beszélgetve azt mondtam, bármilyen eredmény is születik, én nyerek. 

Szeretném, ha Szerbia jól játszana és nyerne, de ha Magyarország szerzi meg a három pontot, akkor is elégedett leszek, hiszen tudom, a magyar válogatott remek eredményeket ér el egy ideje. Szakmailag nem tudok mit mondani, mert nem értek hozzá, nem tudom, mi dönthet a két csapat között, mindkét oldalon remek játékosok vonulnak ki a pályára. A lényeg azonban nem is ez a meccs, hanem az, hogy ez a két csapat jusson ki az Európa-bajnokságra, és akkor maradéktalanul boldog leszek.

 

Ivkovics: Mindig van behűtve pezsgő

Ivkovics Sztojan édesanyja horvát, édesapja szerb, ő egyéves korától Montenegróban nevelkedett, később ott is kezdett el kosárlabdázni. Magyarországra 1992-ben jött, több klubcsapatban is játszott, kétszeres magyar bajnok, majd több helyen edzősködött is. Először 2007-ben nevezték ki szövetségi kapitánynak, egy évet dolgozott a poszton, másodszor viszont már tíz évig irányíthatta a férfiválogatottat, most a nyáron mondott le, a vezetésével a csapat 2017-ben és 2022-ben is kijutott az Európa-bajnokságra, az idén augusztusban pedig olimpiai selejtezőn vehetett részt.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

– Magyarországon muszáj követni a labdarúgás eseményeit, mert ha a sportág nem lenne ennyire népszerű, akkor most a többi sportág sem kapna kiemelt támogatást, mi, a többiek csak hálásak lehetünk a futballnak. Csodálatos, hogy a válogatott folyamatosan hatvanezer néző előtt játssza a mérkőzéseit, és úgy tűnik, ha kétszázezren beférnének, akkor annyian ülnének a lelátókon. 

Én úgy vagyok ezzel, hogy ha Montenegró, Horvátország, Szerbia és Magyarország közül kettő egymás ellen játszik, nálam mindig van behűtve pezsgő, és pukkan is, mert én mind a négy sikerének tudok örülni. 

Most szombaton a döntetlen lenne a legjobb, azzal szerintem a magyar és a szerb válogatott is ott lesz az Európa-bajnokságon, és ez a legfontosabb. Sokan emlegetik a délszláv mentalitást érvként a szerbek mellett, de szerintem ez mítosz. A magyar futballisták is bámulatos mentalitással szerepelnek a válogatottban, de ugyanez volt jellemző a kosárlabda-válogatottra is.

 

Borítókép: Ivkovics Sztojan tud örülni a szerb és a magyar válogatott sikerének is (Forrás: Fiba.com)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.