Pars Krisztián optimizmusa és kitartása kétségkívül tiszteletre méltó, kételkedésre ad okot viszont az, hogy legutóbb a júniusi 8-i WA Continental Tour budapesti versenyen tudott kalapácsot vetni, már amennyire ezt a sérülései engedték. Főképpen a megviselt és deformálódott talpéle, amit most Rodler Endre ortopéd főorvos hozott rendbe. Ha majd valamikor – de december közepe előtt aligha – gyógyultnak és terhelhetőnek mondják, féléves lemaradást kell behoznia. Az viszont csak jóval később derül ki, hogy a szervezete milyen válaszokat ad majd az edzésmunkára.
– Ha bírom, és újra egészségesen bírni fogom, azért fogok küzdeni, hogy kijussak a párizsi olimpiára. Ha ez már sikerült, akkor a döntőbe jutás lesz a hab a tortán. Igaz, nőtt egy kis pocakom az elmúlt hónapokban, de azt nem lesz nehéz eltüntetni. Edzések nélkül is tartom a 114 kilós versenysúlyomat, szerintem legfeljebb másfél kilónyi izom ment le rólam. Sok rosszon mentem át, most már a jónak, a jóknak kell következnie. Öt-hat hét múlva okosabb leszek, addig csak azt tudom megismételni, hogy reményeim szerint Párizsban az ötödik olimpiai szereplésemmel fogok büszkélkedni – mondta Pars Krisztián.
Borítókép: Pars Krisztián a kalapácsvetés selejtezőjében a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 17-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!