Az európai labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos oldalán közölt egy negyvenfős listát Európa legtehetségesebb fiataljairól, akikre 2024-ben érdemes lesz odafigyelni. Az UEFA listáján helyet kapott a Ferencváros 18 éves játékosa, ifjabb Lisztes Krisztián is. A negyvenes listára azokat a legfeljebb 21 éves játékosokat válogatja be minden évben az UEFA, akiknek megvan a lehetőségük arra, hogy akár szupersztárrá is válhatnak.
Magyar játékos is van a negyven legtehetségesebb között az UEFA-nál
Az UEFA szokása szerint összeállított egy listát, amelyen negyven olyan fiatal, legfeljebb 21 éves futballista szerepel, aki akár már ebben az évben nemzetközi sztárrá válhat. Ez a lista negyven nevet tartalmaz, és szerepel benne ifjabb Lisztes Krisztián, a Ferencváros 18 éves csatára is.

Az elmúlt években például Erling Haaland, Rafael Leao, Jude Bellingham vagy Gavi is szerepelt ebben a névsorban. Lisztes az éppen szünetelő bajnokságban tizennégyszer lépett pályára, és hat NB I-es gólnál tart. Az UEFA ezt írja róla: „A 49-szeres magyar válogatott, azonos nevű játékos fia, ifjabb Lisztes a középpályáról több fontos góllal járult hozzá a Ferencváros 2023-as bajnoki címéhez. A trükkös és fürge U21-es válogatott játékos a nyáron ötéves szerződéssel Budapestről az Eintracht Frankfurtba költözik.”
Borítókép: Lisztes Krisztián előtt szép jövő állhat (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Még egy pofon a Ferencvárosnak: szektorbezárással büntette az UEFA
Még a Ludogorec ellen 3-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-selejtezőn történtek miatt hozták meg a szankciót.

Ez igazi szégyen, csúnyán lebőgött a magyar válogatott
A hazai 38 pontos győzelem után csúnya vereséget szenvedtek a férfiak Észak-Macedóniában.

Bolla Bendegúz: Nem fogok hazudni – a Rapid Wien játékosa kiült az újságírók elé
A Rapid Wien csapata Bécsből busszal másfél óra alatt Győrbe ért a csütörtöi Konferencialiga-meccsre.

Bajban a Barcelona, az UEFA elutasította a klub kérését
A katalánok kellemetlen helyzetbe kerülhetnek a Bajnokok Ligájában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk