Be kell látnunk, a honosítás a magyar futballban eddig bejött. Loic Nego és Callum Styles igen csak hasznos tagjai a magyar válogatottnak, de felhozhatjuk Kerkez Milost is, akire mi, magyarok kamaszkorában csaptunk le, a későn ébredő szerbek nagy bánatára. Egy ír lap, az Irish Examiner szerint hamarosan csatlakozhat hozzájuk Sammie Szmodics, aki az angol másodosztályban, a Championshipben a Blackburn Rovers csatáraként ebben az idényben 26 tétmeccsen 19 gólt szerzett, és bár kapott már meghívót az ír válogatottba – ő angol születésű, de az egyik nagymamája ír –, ott még nem lépett pályára. Itt jön a képbe a játékos egyik nagypapája, aki magyar volt, így valóban akár tényleg kaphatna meghívót Marco Rossitól.
Ez az ügy gyorsan elült. Sammie Szmodics határozottan jelentette ki, hogy számára az ír nemzeti csapat a cél, az MLSZ közleményben pedig tudatta, hogy a szövetségi kapitány még senkinek sem küldött meghívót, mert a válogatott legközelebb csak márciusban játszik. Ennek ellenére a honosítás kérdése nagyon is napirenden van a magyar válogatottnál, tavaly szeptember elején erről Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója számolt be a szövetség elnökségének, és a sajtónak ezt nyilatkozta erről: „A cél az új Orbán Willik, Styles Callumok megtalálása a magyar válogatottak számára. A scouting-rendszer az olyan tehetségeket sem hagyja figyelmen kívül, akiknek egyetlen felmenőjük magyar, és külföldön élnek, futballoznak.”
A honosítás nem ördögtől való
A sportigazgató nyilatkozata okozott némi megütközést, hiszen több mint egy évtizede működnek a magyar akadémiák sok milliárdos támogatással, ám az MLSZ családfákat kutat, hogy a válogatottban szóba kerülhető futballistákat találjon szerte a nagy világban. Pedig a honosítás a sport egészében nem az ördögtől való módszer, talán elég csak az asztaliteniszre utalni, ott a nemzeti válogatottakban nyüzsögnek a honosított kínai versenyzők, de mi maradjunk csak a futballnál, ahol szintén nagyobb a hagyománya a származásból adódó előnyök kiaknázásának, mint azt elsőre hinnénk.
Ennek a belátásához csaknem száz évet kell visszaugornunk az időben. A honosításban az első világbajnokságokon az olaszok jártak az élen, az azúrkékek mezét számos dél-amerikai származású játékos (ottani elnevezéssel oriundo) viselte a vb-ken.
Az 1930-as uruguayi tornán ezüstérmet szerzett argentin válogatott két csillaga, Atilio Demaría és Luis Fernando Monti négy évvel később már az olasz válogatott tagjaként lett világbajnok, akárcsak Raimundo Orsi és Enrique Guaita, akik ugyan szintén Argentínában születtek, de az első vb-n nem szerepeltek.
Rajtuk kívül még egy futballista lépett pályára az olaszországi mondialén, aki nem szülőhazáját képviselte: a legendás cseh csatár, Josef „Pepi” Bican, aki akkoriban az Austria Wienben ontotta a gólokat, az osztrák válogatottban játszott.
Hosszasan idézhetnénk fel az előző és a mostani évszázad hasonló eseteit, ám ez az írás inkább a jelenről szól. Érdekességként és kis kitérőként mégis érdemes megemlíteni azt, hogy 1973-ban a Vasast a Népstadionban 2-0-ra legyőző angol Sunderland egyik legjobbja egy bizonyos Vic Halom volt, akinek a szülei a második világháború után hagyták el Magyarországot, és a meccs után Illovszky Rudolf szövetségi kapitány azt mondta neki, hogy szívesen meghívná a magyar válogatottba. Ő erre így emlékezett vissza Four Four Two magazinnak nyilatkozva: „Ezt a lehetőséget boldogan fogadtam, hiszen nem voltam angol válogatott, az apám miatt mindig szerettem és magaménak éreztem Magyarországot, és magyarnak is éreztem magamat. A politikai helyzet ismeretében viszont bele kellett törődnöm abba, hogy a bolsevik diktatúra vezetői totálisan elutasító álláspontra helyezkedtek.”
Magyar javaslatra változott a honosítás szabálya
A honosítást fenntartásokkal kezelőknek a magyar közelmúltból is sorolhatunk neveket: a lagosi születésű Thomas Sowunmi, a brazil Leandro de Almeida és Paulo Vinícius, a szerbiai Holender Filip, a zentai Kerekes Zsombor és Nikolics Nemanja, a révkomáromi Priskin Tamás, a romániai Vasile Miriuta, az ukrajnai Koman Vladimir nem magyar állampolgárként látta meg a napvilágot, mégis itt lettek válogatottak, és a honosításuk a legkisebb ellenérzést sem váltotta ki. Ennek ellenére tényleg kijelenthető, hogy
a jelenlegi és Barczi Róbert bejelentésével hivatalossá tett magyar gyakorlat ha nem is egyedülálló, nagyon is sajátos. A nagy futballnemzetekre nem jellemző, és ha valakinek az eszébe jutna például az olasz válogatott Jorginho, akkor illik tudni, hogy ő bár Brazíliában született, a családja gyerekkorában költözött Olaszországba, ott lett nemzetközi szinten is elismert futballista.
A svájci nemzeti csapat idegen nevű tagjainak a zöme balkáni bevándorlók már ott született gyermeke, és ez igaz például az osztrák válogatott Marko Arnautovicra, de a szintén szerb származású Sasa Kalajdzic, valamint a filippínó és nigériai felmenőkkel rendelkező is Bécsben jött a világra.
A származás adta lehetőségekkel a török szövetség él a legkönnyebben, hiszen Németországban évtizedekkel ezelőtt rengeteg török vendégmunkás telepedett le. Az utódaik között sok a tehetséges fiatal labdarúgó, és az ankarai szövetség rendre megkörnyékezi azokat, akik felbukkannak a német korosztályos válogatottakban. Kenan Yildiz például a Bayern München, a jelenleg dortmundi Salih Özcan a Köln nevelése, utóbbi szerepelt a német U21-es válogatottban is, de felnőttként már Törökország sikeréért játszik.
Korábban a FIFA úgy rendelkezett, hogy ha egy játékos bármilyen korosztályos válogatottban akár csak egyetlen tétmeccsen is pályára lépett, akkor más ország válogatottjában ezt már nem tehette meg, amennyiben nincs egyenes ági felmenője. Ezt a szabályt a nemzetközi szövetség éppen Csányi Sándor szorgalmazására változtatta meg,
és akkor így hárult el minden akadály Loic Nego magyar válogatottsága elől, aki korábban a francia U19-es válogatottal a korosztályos Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett. Ehhez a szabály szerint arra is szükség volt, hogy Nego legalább öt évet a magyar bajnokságban töltött el.
Az MLSZ most elsősorban a másik lehetőségre, azaz a származás alapján történő honosításra szenteli a figyelmét, és azért sajátos, mert ritkább. A szabály szerint legalább egy nagyszülőnek a fogadó nemzeti szövetség területén kellett születnie, így jöhetett képbe Sammie Szmodics is. Ennek érdekében természetesen nem családfakutatókat alkalmaz, hanem régiókra felosztva Európát ott élő megfigyelőket. Ők érdekeltek abban, hogy nyitva tartsák a szemüket és fülüket, figyeljék a mezőnyt mindenütt, és ismerjék meg a tehetségek származását. Ha találnak olyan futballistát, aki megfelel a feltételeknek, akkor két kérdés adódik: a tudásával valóban segítségére lehet-e a magyar válogatottnak, ő pedig akar-e komolyan segíteni. Ha mindkettőre igen a válasz, akkor mindenki jól jár, a labdarúgó és az őt felfedező megfigyelő is.
Várható még honosítás a magyar futballban
Sammie Szmodics a jelek szerint nem jön, mint ahogyan kérdéses Sebastian Nanasi érkezése is, akinek a nagypapája egy Debrecenhez közeli faluban, Nyíracsádon nőtt fel. A Malmö FF középpályása már bemutatkozott a svéd felnőttválogatottban, igaz barátságos mérkőzéseken, és a FIFA szabályzata alapján amennyiben nem tétmérkőzésen lép pályára az adott játékos, még válthat nemzeti csapatot.
Ő tavaly az év végén úgy nyilatkozott, hogy nyitva hagyta az ajtót a magyar válogatott felé, Marco Rossi ezt a játékos önreklámjának nevezte, amire Sebastian Nanasi is élesen reagált, így csak abban reménykedhetünk, hogy az Európa-bajnoki szereplés lehetősége talán enyhít a két fél kapcsolatán.
Hamarosan napirenden lehet Michael Okeke válogatottsága is. Ő Manchesterben született 2005 októberében, az édesapja nigériai, az édesanyja magyar, utóbbinak köszönhetően tökéletesen is beszéli a nyelvünket. Okeke a Manchester City neveltje, a múlt nyáron kapott profi szerződést a klubtól, és a család jelezte az MLSZ-nek, hogy szívesen lenne magyar válogatott, a tehetségéről sokat sejtet, hogy tavaly 18 évesen az U21-es válogatottba kapott meghívót.
Tegyük hozzá: Barczi Róbert azon az elnökségi ülésen, amelyen minderről beszámolt, nemcsak erről beszélt, hosszasan értekezett a magyar utánpótlásban zajló munka fejlesztéséről is. Azaz nem korrekt a honosítás kérdését úgy beállítani, mintha az MLSZ ezt tartaná a futballunk gondjaira a legüdvözítőbb megoldásnak, ez csupán egy lehetőség, amelyet kár lenne kihagyni. A németek azóta is falba verik a fejüket, mert hagyták számukra elveszni Willi Orbánt, az ősszel megtudhattuk, a szerbek is dühösek, mert a már a Premier League-ben játszó Kerkez Milost kiengedték a kezükből, nekünk pedig azzal kell megbarátkoznunk, hogy a magyar válogatottban többen úgy szerepelnek, hogy egyáltalán nem vagy csak alig beszélik a nyelvünket.
Borítókép: Michael Okeke családja jelezte, hogy szívesen lenne magyar válogatott (Fotó: Getty Images/Lewis Storey)
