A magyar női csapat nem jutott ki olimpiára 1980-ig. Akkor a hölgyeknél nagyon tehetséges csapat formálódott, és kijutott a moszkvai játékokra, igaz, ezt akkor az Egyesült Államok visszalépésének köszönhette. Ezzel együtt Killik László csapata nagyszerűen szerepelt, három ponttal veszítette el a bronzmeccset a jugoszlávokkal szemben (63-66). Azt mindenki látta, hogy ebben a válogatottban sok van még, és így is volt, 1983-ban az Európa-bajnokságon az előző kontinenstornához képest három helyet előre lépve bronzérmet nyert Jugoszlávia 82-79-es legyőzésével.
Kiss Lenke 328-szor játszott a válogatottban, a moszkvai olimpiának ő lett a pontkirálynője, és a játékokon való részvétel örök élmény a számára.
– Semmivel nem összehasonlítható ott lenni az olimpián, egy világ- vagy Európa-bajnokság sem versenyezhet vele. A családias hangulat leírhatatlan, az, hogy olyan sztárok az összes sportágból, akiket csak a tévében láttunk, velünk együtt reggeliznek, a szabad óráinkban kimehetünk a helyszínekre szurkolni a magyaroknak, akikkel együtt szomorkodunk a kudarcok és együtt ünnepelhetünk a sikerek után, ez páratlan, semmivel össze nem hasonlítható élmény. A sportban kétségtelenül ez a csúcs, boldog vagyok, hogy részese lehettem.
Minden idők legjobb válogatottja volt
A 375-szörös válogatott Beloberk Éva szinte szó szerint ugyanígy emlékszik vissza Moszkvára, ám ő és Kiss Lenke is egy pillanat alatt lelombozódik, amikor szóba kerül 1984, a következő, Los Angeles-i olimpia. Mindketten határozottan állítják, minden idők legjobb magyar válogatottja alakult ki akkorra, és vett részt Kubában az olimpiai selejtezőn. Rajtuk kívül olyan játékosok alkották, mint Németh Ágnes, Boksay Zsuzsa, Borka Ágnes, Gulyás Ildikó, Körmendi Gyöngyi, Winter Ilona, Szöllősi Judit, Bacsa Magdolna, Petrik Katalin és Medgyesi Judit. A Magyar Nemzet 2019-ben interjút készített Kiss Lenkével, ebben így elevenítette fel a történteket:
– Mindent megtettünk azért, hogy kijussunk a ’84-es olimpiára. Az év elején kiderült, hogy Boksay Zsuzsa megsérült, nem lehet ott az olimpiai selejtezőn Kubában, és Killik László szövetségi kapitány Mátraházán, az edzőtáborban kijelentette, így nagyon nehéz lesz. Én viszont eltökéltem, hogy csapatkapitányként összekapom a gárdát, és Zsuzsa nélkül is sikeresek leszünk. Az első három meccset elveszítettük, pedig nem voltunk rosszak. Aztán tizenötezer néző, köztük Fidel Castro előtt legyőztük Kubát, majd minden további mérkőzést megnyertünk, negyedikek lettünk, ami olimpiai részvételt jelentett. A szálloda liftjében a kanadaiaktól úgy köszöntünk el, hogy „Viszlát, Los Angelesben!”, mire ők megkérdezték: biztos? Csak akkor értettük meg, mire gondoltak, amikor a havannai repülőtéren Horváth Frigyes főtitkár elmondta, amíg mi játszottunk, Budapesten az a döntés született, hogy az ország nem vesz részt az olimpián. – Letaglózta a hír? – Elsőre nem, mert még bizakodtunk, nem akartuk elhinni, hogy ez megtörténhet. A zürichi átszálláson már olvastunk újságokat, és akkor döbbentünk rá, hogy ez a valóság. Egy ideig abba is akartam hagyni a kosárlabdát, annyira csalódott voltam. Nem értettük, mi közünk van a politikához. Amikor nyáron Tatán készültünk a Jóakarat Játékokra, minden este sírtunk. Néztük az olimpia meccseit, az a Dél-Korea lett az ezüstérmes, amelyet mi Kubában simán legyőztünk, és ma is azt mondom, egész biztosan dobogón végeztünk volna. Minden tiszteletem azé, aki ilyen helyzetben is képes felállni, én nem tudtam, és a többiek sem, akkora letargia uralkodott el rajtunk. Kilenc meccsből kilencet veszítettünk a játékokon. Ugyanakkor hozzá kell tenni, négy évvel korábban a moszkvai olimpiára viszont éppen a politika vitt ki minket, ugyanis a selejtezőn elbuktunk, az Egyesült Államok visszalépése miatt utazhattunk mégis. |
Neki és Beloberk Évának is érezhetően összeszorul a torka, amikor erről beszél. Negyven év nagyon sok, de úgy látszik, van, amit ennyi idő után sem lehet megemészteni. Beloberk Évának sem sikerül:
