Ahhoz képest, hogy a Liverpool az elmúlt években többször is feltörölte a padlót az ősi riválissal, és a Manchester United ebben az idényben is botladozik, miközben a Vörösök a bajnoki címért harcolnak, az MU decemberben már borsot tört a Liverpool orra alá. Jürgen Klopp csapata óriási fölényét és 34 lövését nem tudta gólra váltani, csak 0-0-s döntetlent ért el az Anfielden. Éppen ezért Szoboszlai Dominikék a következő egymás elleni ütközet előtt jól tudták, hogy ezúttal pontosabban kell célozniuk.

A vasárnapi FA-kupa-negyeddöntőben viszont nagyon más volt a játék képe. Az első félidő nagy részében a United játszott veszélyesebben, és 10. percben Scott McTominay révén a vezetést is megszerezte. A skót középpályás a 35. percben nem járt messze a duplától sem, ám pechjére Caoimhín Kelleher továbbra is remekül helyettesíti Alissont a kapuban. Az egyébként a legerősebb kezdőjét, Szoboszlai Dominikot, Darwin Núnezt és Mohamed Szalahot is bevető Liverpool ezután átvette az irányítást, és a félidő végéig három góllal válaszolt, amiből kettő érvényes is volt.
A lélektani fölény már a vendégeknél volt, és a fordulás után már a pályán is egyre nagyobb fölényben volt Jürgen Klopp csapata. Núnez, Alexis Mac Allister és Szoboszlai is betalálhatott volna, de előbbi két játékos pontatlanul célzott, a magyar középpályás távoli lövését pedig André Onana szögletre ütötte.
A Liverpool kiengedte a kezéből a győzelmet
Semmi sem utalt arra, hogy a Liverpool még bajba kerülhet az Old Traffordon, így Szoboszlai 71 perc után azzal a tudattal vonulhatott le a pályáról, hogy a csapata az FA-kupa elődöntőjében folytatja. A Manchester United azonban a semmiből egyenlített a 87. percben, Antony gólja után ráadásul vérszemet is kapott a házigazda. Marcus Rashford „meccslabdája” kimaradt, következett a kétszer tizenöt perces ráadás.
A folytatásban az MU futballistái több helyzetet is elpuskáztak, ami megbosszulta magát. Ugyanis ahogyan korábban a United, a Liverpool is a semmiből talált be. Harvey Elliott távoli lövésébe beleért Christian Eriksen, emiatt Onana tehetetlen volt.