A szópárbaj után működésbe lépett a német elhárítás
Előre hozott döntő. Az ismert címkét mindkét mai negyeddöntőre ráaggathatjuk. Különösen igaz ez Németország és Spanyolország találkozójára, mert ez a két csapat eddig a hírnevéhez és múltjához méltóan szerepel az Európa-bajnokságon. A találkozót heves szópárbaj vezette fel, aminek Toni Kroos volt a főszereplője. Julian Nagelsmann, a németek szövetségi kapitánya különös óvintézkedéseket hozott, azt viszont nem tagadta, tartanak a spanyolok ifjú tehetségétől, Lamine Yamaltól, akit barcelonai csapattársa, Ilkay Gündogan segítségével térképeztek fel.

Lamine Yamalra kiemelten készülnek a németek
A csütörtöki sajtótájékoztatón Julian Nagelsmannt is faggatták Lamine Yamalról.
– Nagyon tehetséges és következetes játékos, ahogy az elkövetkező években is az lesz.
Nem tudnék említeni senkit sem, aki az ő korában, ennyire fiatalon ennyire kiegyensúlyozott formát nyújtott volna.
– Fontos feladatunk, hogy eredményesen védekezzünk vele szemben, hogy ez miként lehetséges, arról Gündogan hivatottabb beszélni, hiszen egy csapatban szerepel vele Barcelonában – mondta Nagelsmann, aki készségesen válaszolt minden kérdésre, egyedül azt nem értette, miért téma az, hogy Robert Andrich rózsaszínűre festette a haját a meccsre készülve. Biztosan a Barbie-mezhez akar idomulni...

Kitiltott feleségek és megfigyelők
A németek különös óvintézkedéseket hoztak az elmúlt napokban. Nagelsmann bejelentette, a feleségek és barátnők a folytatásban – már amennyiben a németek továbbjutnak – nem látogathatják meg a játékosokat, mondván, a fiúknak minden energiájukra szükségük van.
Ennél is cifrább eset az, ami a csapat pénteki edzésén történt: zene szólt a lelátón – többek között Benjámin, az elefánt című mese és a Modern Talking Cheri Cheri Ladyje –, hogy az illetéktelenek véletlenül se hallják meg Nagelsmann taktikai utasításait.
S hogy mit vár Nagelsmann? Erre a kérdésre elmésen felelt.
– Szerintem továbbjutunk, de persze ki is eshetünk. De La Fuente is ezt fogja mondani, ha őszinte lesz. A meccs után meglátjuk, hogy alakul minden.
Európa-bajnokság, negyeddöntők, pénteki program:
Spanyolország–Németország 18.00
Portugália–Franciaország 21.00
A német válogatott játékának elemzése a Szpíker korneren:
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!