Most éppen matematikát tanít a korábbi gólkirály magyar sikeredző

Miközben 21 évesen gólkirály lett az NB I-ben, nappali tagozaton főiskolán tanult, majd sztárcsapat tagjaként és magyar bajnokként szerzett matematika–testnevelés tanári diplomát. Elérte a válogatottságot, az atlantai olimpián akkori és későbbi világsztárok ellen játszhatott, de edzőként is nevet szerzett magának, amikor öt éve az U17-es válogatottal jól szerepelt az Európa-bajnokságon, és csapata ott lehetett a korosztályos világbajnokságon is. Preisinger Sándor jelenleg tanít, de nagyon hiányzik neki komoly kihívás a labdarúgásból.

Preisinger Sándor Zalaegerszegen a futballtól jelenleg távol él. Fotó: Pezetta Umberto/Zalai Hírlap

– Hogyan lett futballista Zalaegerszegen?
– Én már iskolás korom előtt úsztam, és nagyon jó voltam, később országos versenyeket nyertem. Testnevelés tagozatos iskolába jártam, az igazgató a futballra ösztönzött, a testnevelés tanárom a kosárlabdára, és egy ideig ezek párhuzamosan jelen voltak az életemben. Naponta kétszer edzettem az uszodában, a kettő között fociztam és kosaraztam is, ugyanakkor a tanulás is jól ment, négyes-ötös jegyeim voltak. Végül a foci vonzott a legjobban, dacára annak, hogy a vékony alkatom miatt volt olyan edzőm is, aki azt mondta, ebben a sportágban semmire sem viszem majd.

Fél év alatt négy kiállítás

– Abban a Zalaegerszegben, amelyikben helyet kapott, a másodosztályban is helyi legendák játszottak. Hogyan fogadták a kölyköt?
– Nagyon sok helyzetem volt, de mindegyiket kihagytam. Az öregek látták, hogy ügyes vagyok, de így nem keresnek pénzt, ezért egy ideig kispadoztam, majd egy évig katona voltam, utána viszont már jól tudtam összpontosítani, és gólkirály lettem huszonegy góllal a feljutás idényében. Utána huszonegy évesen ismét huszonegy góllal az élvonalban is gólkirály voltam… Az egy nagyon jó Zalaegerszeg volt, zömmel helyi nevelésű fiatalok alkották, itthon nagyon erősek voltunk, de sajnos idegenben nemigen vitézkedtünk, bár így is jól szerepeltünk.

– Ha jól emlékszem, több ajánlata is volt. Miért azt az akkor roppant erős MTK-t választotta, amelyben rengeteg erős vetélytársa volt?
– Nagyon szerettem volna Salzburgba szerződni. Voltam is próbajátékon, jól is sikerült, mégsem jött össze, mert a ZTE túl sok pénzt kért értem, nagy volt az elnökség, sokfelé kellett osztani. A végén már csak az MTK maradt képben, én pedig menni akartam, mert tudtam, hogy a fejlődésem érdekében váltanom kell.

– És akkor történt, hogy csatár létére fél év alatt négyszer is kiállították?
– Volt ilyen… Keveset játszottam, ha beszálltam, gólt lőttem, de a következő meccsen mégsem kerültem be a kezdőbe, és ezt rosszul éltem meg és kezeltem. Idegileg megviselt, reklamáltam, kaptam a piros lapokat. 

Abban az MTK-ban remek futballisták játszottak a sorban előttem és utánam is, de méltánytalannak éreztem a helyzetemet, és nem normálisan reagáltam, sokszor nagy is volt a szám. 

Egervári Sándor, az edzőm visszaküldött a második csapatba, amivel jót tett velem, mert ott visszanyertem a formámat és az önbizalmamat is, az utolsó fordulókra vissza is hívott, amit több góllal háláltam meg.

Nappali tagozat és profi futball

– Még amikor gólkirály lett Zalaegerszegen, egy főiskolai táborba kellett mennem interjút készíteni önnel, ami nem volt mindennapos a magyar futballban. A tanulás is volt olyan fontos, mint a futball?
– Az elejétől fogva úgy gondoltam, hogy a futball egy alternatíva. Nem volt mindig rendben a lábam, ezért kellett egy B terv, és szerencsére az edzőm, Madár Gábor ezt támogatta. A szombathelyi tanárképző matematika-testnevelés szakára jártam nappali tagozaton, amit – az MTK-hoz kerülve egy év halasztással – el is végeztem. 

Zalaegerszegen reggel hatkor keltem, mentem Szombathelyre, délelőtt részt vettem a gyakorlati órákon, délután visszavezettem, lenyomtam az edzést, majd mentem vissza este nyolcra Szombathelyre tornázni, amikor befejeztem, utaztam haza aludni. Kemény volt, de működött. 

Amikor már az MTK-ban játszottam, akkor az utolsó főiskolai évben volt akkora tekintélyem, hogy kaptam egyéni tantervet, és ahhoz tartva magamat diplomáztam le.

– A kilencvenes években kiemelkedő MTK-ban 79 meccsen 19 gólt szerzett három és fél év alatt. Van hiányérzete?
– Igen, mert a meccsek nagy részében mindössze tizenöt-húsz perceket kaptam, bár ezt tekintve a gólok száma nem rossz. Volt több lehetőség kölcsönbe menni, mentem is volna, mert több játékpercre vágytam. Higgye el, egy igazi futballistának ez fontosabb, mint hogy hol keres több pénzt.

Fotó: Pezetta Umberto/Zalai Hírlap

– Láttam játszani a belga Geelben, ott is találkoztunk. A Hollandiában élő, de az MTK-hoz kötődő Popovics Sándor volt az edző, és ott futballozott fél évig Fehér Csaba, Lendvai Miklós, Szeker István és Pethő Zoltán is, ez egy teljes MTK-különítmény volt. Ez hogyan jött össze?
– Ez csak annyiban nem igaz, hogy Lendvai Miki nem volt MTK-s, ő már eleve ott volt, mi a télen mentünk ki a tavaszi idényre, hogy megmentsük a bennmaradástól hat pont hátrányban álló Geelt. Várszegi Gábor meg akarta venni a klubot, ezért lett volna fontos, hogy az első osztályban maradjon. Nem tudom, miért hiúsult meg az üzlet, a bennmaradás pedig majdnem összejött, de a belga futballban óriási tekintélynek örvendő Enzo Scifo csapata, a Charleroi az utolsó fordulókra érdekes módom megtáltosodott, és így kiestünk. Ez még a Bosman-szabály előtt volt az ezredforduló idején, ezért az MTK-nál hiába járt le a szerződésem, annyit kérhetett értem, amennyit akart, és meg is tette, de azt a Geel nem tudta kifizetni.

– Miután visszajött, játszott Sopronban, a Haladásban, Győrött és Nyíregyházán, de egyik sem lett sikertörténet. Mi okozta ezt a leszálló ágat?
– Nem tudom. Sopronban jó csapatunk volt, de valamiért szenvedtünk, hiába tettem én is bele minden energiámat. A Haladásnál jól ment a játék nekem és a csapatnak is, de velem együtt heten-nyolcan megsérültünk, és a végén úgy estünk ki, hogy Magyar Kupa-döntőt játszottunk az Újpesttel. 

Az a csapat Selymessel, Leandróval, Halmosival, Szekerrel, Filipoviccsal, Somfalvival és velem ma dobogós lenne az NB I-ben. Aztán a Bíró Péter -féle vezetés a spórolás miatt meg akartak szabadulni tőlem, rám fogták, hogy engedély nélkül vettem részt egy téli teremtornán Zalaegerszegen, ami hazugság volt, mert kértem és kaptam is rá engedélyt, ám felfüggesztették a játékengedélyemet. 

Győrbe edzeni mentem, ott kaptam vissza játékengedélyt, miután kiderült, hogy nem szegtem szerződést. A magyar futballban általánossá vált, hogy a játékosok hosszú hónapokon át csak ígéreteket kaptak fizetés helyett, amiből elegem lett, és inkább elmentem Ausztriába alacsonyabb osztályba, itthon pedig elkezdtem tanítani.

– Utána edzőként bukkant fel ismét a magyar labdarúgásban. Ebben a szerepben akkor lett országosan ismert és elismert, amikor öt éve a magyar U17-es válogatott vezetőjeként kijutott és jól szerepelt az Európa-bajnokságon, majd a csapata ott lehetett a világbajnokságon is.
– Én 2010-re megszereztem a pro licencet is, és úgy kerültem az MLSZ-be, hogy nem voltam senkinek a senkije sem. Bernd Storck sokunk közül választott ki engem az U15-ös csapat irányítására, előtte sokszor mentem hozzá edzést vezetni, és rengeteget beszélgettünk. Nagyon jó stábot választhattam magamnak, és szabad kezet kaptam a munkához. Belvon Attilával dolgoztunk együtt, és vihettem tovább előre éveken keresztül azt a korosztályt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy Balogh Botond és Kata Mihály ma már felnőtt válogatott, többen tagjai az U21-es keretnek és játszanak az élvonalban vagy külföldön.

Bolondokkal lehet nagyot alkotni

– Ez min múlik? Nálunk az egyik legnagyobb gond az, hogy az utánpótlás korban remek játékosokat gyakran nem sikerül átmenteni a felnőtt futballba.
– Nagyon fontos a futballtudás, de valaki hiába ügyes és labdabiztos, ha fizikálisan nem felel meg, mentálisan pedig gyenge, akkor nem lesz belőle kiemelkedő labdarúgó. Mi már a kiválasztáskor is ezt tartottuk szem előtt. Akinél ez a három tényező nincs meg, különösen a mentális erő hiányzik, az legfeljebb jó adottságú, de nem tehetséges, a tehetség ugyanis nagyon sokrétű fogalom. A másik az, hogy nem gyenge csapatokkal kell játszani felkészülési meccseket sem, hanem nálunk erősebbekkel, csak úgy lehet közelíteni hozzájuk, mert a játékosok látják, hova kellene eljutni. A pályán mindig kiderül, ki milyen ember, és én azt mondom, a bolondokkal lehet nagyot alkotni, mert bennük mindig dolgozik valamilyen szenvedély, motiváció, ami hajtja előre.

Fotó: Pezetta Umberto/Zalai Hírlap

– De hol vannak a jövő nagy egyéniségei? Néhány éve láttam tízéveseket edzeni, és amint egy gyerek cselezni akart, az edző rászólt, inkább passzoljon. Arra gondoltam, ha Lionel Messi itt kezdte volna, most azt sem tudnánk, hogy a világon van.
– Sajnos ez az egész világ futballjára kezd jellemző lenni. Uniformizálódik a futball, és egyre kevesebb az egyéniség. Nagyon fontos, hogy ki a klubedző, ki a szövetségi edző, milyen kiválasztás, és kinek adod meg a mintegy húsz-harminc meccset a korosztályos válogatottakban. 

A klub felelőssége, hogy olyan edzőket alkalmaz-e, akik életükben nem tudtak egy cselt megcsinálni, így nyilván tanítani sem tudják, akik meg képesek lennének rá, velem együtt, azoknak jelenleg esélyük sincsen odakerülni. Magam is láttam olyat, hogy hétéveseknél az edző felállította a gyerekeket rombuszba, és tanította őket a tolódásra.

 Nagy gond az is, hogy nálunk, ha egy tinédzser kétszer egyenest rúg a labdába, már ajnározzák, komoly pénzt tud keresni, és amikor egyszer képen vágja a valóság a nemzetközi szinten, akkor csodálkozik. Nagyon fontos a családi háttér is, amire a legjobb példa Szoboszlai Dominiké. Nincs reális kontroll, ami jó úton tartaná a fiatalokat.

Hiányzik a futball közege

– Miért hagyta ott 2020-ban sikeredzőként az MLSZ-t?
– Szerettem volna feljebb lépni a felnőtt futball felé. Akár úgy is, hogy viszem tovább a csapatomat az U21-be, de erre nem kaptam lehetőséget. Elmentem Békéscsabára az NB II-be, ami nem volt a legjobb döntés, de egy próbát megért. A szövetséghez nem tudtam visszakerülni, majd hívott Michael Boris pályaedzőnek a Fehérvárhoz, másnak biztosan nem mondtam volna igent erre az ajánlatra. Sokat dolgoztunk együtt az MLSZ-ben, jól működtünk együtt, és a Vidinél sok felelősséget adott, amit nagyon élveztem. 

Szeretek tanítani is, de úgy érzem, az edzői szakmát szeretem és tudom a legjobban. Alacsonyabb osztályokban pedig nem tudok érvényesülni, mert ott az igényszintünk nem egyezik, és ez egyáltalán nem a pénzre értendő.

– Jelenleg csak tanít. Mit szeret jobban tanítani, a matematikát vagy a testnevelést?
– A matematikát. Manapság nem divat a logikus gondolkodás, de nagy élmény, ha sikerül rávezetnem a gyerekeket, ha találok olyanokat, akik fogékonyak rá, és eléri őket az, amit tanítok. Ugyanakkor nagyon hiányzik a futball napi közege, amelyben lehet alkotni, és ahol nem kell meggyőzni embereket arról, hogy miért jó neki megcsinálni azt, amit csinálnia kell. A belső motivációt semmivel sem lehet pótolni.