Csak nehogy elhappolják előlünk az ukránok! A kétezres évek derekán komoly témája volt ez a magyar labdarúgásnak, a Haladásban nevelkedett Koman Vladimir ugyanis 1989. március 16-án az akkor még létező Szovjetunióban, az Ukrajnához tartozó Ungváron született, kisgyerek volt, amikor a családja Szombathelyre költözött, ő pedig mindössze 15 éves múlt, amikor bemutatkozhatott az akkor NB II-es Haladásban. Később csapatkapitánya lett az U17-es válogatottnak, de akkor már az olasz Sampdoria futballistájaként utazott haza az edzőtáborokba.
A magyar labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének tartották, ezért sokan aggódtak, hogy a nemzetisége, illetve az állampolgársága miatt felnőttként akár az ukrán válogatottat is választhatná – nem túlzás, kisebb hisztéria kerekedett ebből. A média is nagy nyomást helyezett az erőteljesen fiatalító Várhidi Péter szövetségi kapitányra, hogy Koman Vladimir ne az U19-esek, hanem a felnőttek között játsszon, mert akkor végérvényesen eldőlne a sorsa, ám ő erre nem volt hajlandó annak ellenére sem, hogy a fiatal futballista rendszeresen pályára lépett az olasz élvonalban.
Felnéztek a vezérre a többiek
Aztán eljött 2009 ősze, az egyiptomi U20-as világbajnokság, és Egervári Sándornál is Koman Vladimir volt a csapatkapitány, majd ő lett a nagy siker, a bronzérem egyik legfontosabb letéteményese. A csapat borzalmasan kezdett, kikapott 3-0-ra Hondurastól, utána viszont magára talált.
– A vereség után többen is zokon vették, hogy bíráltam sokak hozzáállását, hogy azt hitték, az ellenfél nem tud futballozni, és simán legyőzzük – emlékszik vissza a történtekre Egervári Sándor, a csapat edzője, későbbi szövetségi kapitány. – Voli (Koman beceneve) akkor Gulácsi Péterrel együtt összehívta a csapatot, megkérte, hogy a játékosokon kívül senki se legyen ott a megbeszélésen, és tudtommal egy kemény beszéddel, nekem igazat adva helyretette a társakat, és ettől kiegyenesedtünk, játékban és közösségként is kiválóak lettünk. Igazi vezér volt, akire felnéztek a többiek.
KOMAN PARÁDÉS GÓLPASSZAI, NÉMETH GÓLJAI
Koman Vladimirt többször is nevezték Egervári-bébinek, holott először Erwin Koeman hívta meg a válogatottba 2010-ben, a németek ellen rögtön a kezdőcsapatba tette, majd Egervári Sándor lemondása után Pintér Attila és Dárdai Pál is számított rá. Időközben játszott a francia Monacóban, az orosz Krasznodarban és FK Urálban, majd egy évre hazajött Diósgyőrbe, hogy utána megjárja Törökországot, Iránt, az Egyesült Arab Emírségeket és Indiát. Két éve visszatért Diósgyőrbe, ahonnan tavaly távozott, azóta nem volt csapata, és a napokban bejelentette a visszavonulását.
Ha visszatekint a pályafutására, tulajdonképpen nem lehet elégedetlen, hiszen játszott topligában, 36-szor felhúzhatta magára a válogatott mezét, rengeteg kultúrát megismerhetett, mégis, kérdés, hogy kihozta-e magából azt, amit a kezdeteknél rengetegen láttak benne. Egervári Sándor azt mondja, neki ugyan nincsen hiányérzete Koman Vladimirrel kapcsolatban, de szerinte több volt benne.
– Az átigazolások során nem mindig a legjobb döntést hozta – mondja a volt szövetségi kapitány. – Nem volt mellette olyan ember, aki igazán segítette volna, a menedzserek pedig a legtöbbször nem a játékosok, hanem a saját maguk érdekeit nézik. És ez nemcsak Volira, hanem a korosztályának sok tagjára igaz.
Jó és rossz döntések
Koman Vladimir valóban egy generáció emblematikus tagjának számított , és abból az U20-as sikercsapatból csak egyvalaki vitte sokkal többre nála: Egervári Sándor szerint Gulácsi Péter azért is tudott Európa egyik legjobb kapusává válni, mert a karrierje során mindig jó döntéseket hozott. Németh Krisztián eggyel többször játszhatott a válogatottban Komannál, ő felnőtt Európa-bajnokságon is szerepelhetett, de nem lépett pályára topligában, és lényegében ők hárman azok, akik az egyiptomi bronzcsapatból később nemzetközi szinten is magas szinten teljesítettek. Utánuk némi szünet után következik Korcsmár Zsolt és talán Varga Roland a 26, illetve 24-szeres válogatottsággal, de ők külföldön már kevésbé rangos bajnokságokban és klubokban kaptak esélyt.
A 2009-es U20-as vb-n szerepelt csapat 21 tagjából egyébként tizenegyen jutottak el a felnőtt nemzeti csapatig, de csak öten érték el, illetve lépték túl a tízes határt. Egervári Sándor erre azt mondja, hogy az arány egyáltalán nem rossz, bár jobb is lehetett volna. Néhány játékos pályafutását sérülések is nehezítették, mások egyszerűen eltűntek a süllyesztőben. Napjainkban a két tartalék kapus, Megyeri Balázs és Kovácsik Ádám mellett csak a paksi Szabó János és az éppen a héten Paksra szerződött Varga Roland szerepel a hazai élvonalban, Gulácsi Péterről pedig ki ne tudná, hogy az RB Leipzig és a válogatott első számú kapusa.
– Sok oka van annak, hogy ezek a fiatalok nem mind futottak be szép karriert. Többen rosszul választottak klubot, saját magukat sem menedzselték megfelelően, a klubváltásoknál nem feltétlenül a fejlődésük, hanem a zsebük érdekeit nézték.
Mások itthon nem kapták meg a lehetőséget a felnőttek között a bizonyításra, a klubok inkább légiósokban bíztak, ezért a magyar fiatalok megrekedtek. És azt is el kell mondani, hogy az U20-as válogatott stabil tagjai közül is többen komoly hiányosságokkal küszködtek, nem voltak elég gyorsak, agresszívak vagy erőteljesek,
és ez is gátja lehetett annak, hogy felnőttként igazán jó futballistává váljanak – beszélt a különböző életutakról Egervári Sándor.
A köztiszteletben álló szakember név nélkül, csak általánosságban utalt a játékosokra, mert senkit nem akar megbántani. Az pedig tény, hogy szövetségi kapitányként 2010 nyara és 2013 ősze között az egyiptomiak közül csak Korcsmár Zsolt, Németh Krisztián és természetesen Koman Vladimir volt az, akikre a felnőttek között építhetett. És ez bizonyára egyáltalán nem a véletlen műve.
