Csak nehogy elhappolják előlünk az ukránok! A kétezres évek derekán komoly témája volt ez a magyar labdarúgásnak, a Haladásban nevelkedett Koman Vladimir ugyanis 1989. március 16-án az akkor még létező Szovjetunióban, az Ukrajnához tartozó Ungváron született, kisgyerek volt, amikor a családja Szombathelyre költözött, ő pedig mindössze 15 éves múlt, amikor bemutatkozhatott az akkor NB II-es Haladásban. Később csapatkapitánya lett az U17-es válogatottnak, de akkor már az olasz Sampdoria futballistájaként utazott haza az edzőtáborokba.

A magyar labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének tartották, ezért sokan aggódtak, hogy a nemzetisége, illetve az állampolgársága miatt felnőttként akár az ukrán válogatottat is választhatná – nem túlzás, kisebb hisztéria kerekedett ebből. A média is nagy nyomást helyezett az erőteljesen fiatalító Várhidi Péter szövetségi kapitányra, hogy Koman Vladimir ne az U19-esek, hanem a felnőttek között játsszon, mert akkor végérvényesen eldőlne a sorsa, ám ő erre nem volt hajlandó annak ellenére sem, hogy a fiatal futballista rendszeresen pályára lépett az olasz élvonalban.
Felnéztek a vezérre a többiek
Aztán eljött 2009 ősze, az egyiptomi U20-as világbajnokság, és Egervári Sándornál is Koman Vladimir volt a csapatkapitány, majd ő lett a nagy siker, a bronzérem egyik legfontosabb letéteményese. A csapat borzalmasan kezdett, kikapott 3-0-ra Hondurastól, utána viszont magára talált.
– A vereség után többen is zokon vették, hogy bíráltam sokak hozzáállását, hogy azt hitték, az ellenfél nem tud futballozni, és simán legyőzzük – emlékszik vissza a történtekre Egervári Sándor, a csapat edzője, későbbi szövetségi kapitány. – Voli (Koman beceneve) akkor Gulácsi Péterrel együtt összehívta a csapatot, megkérte, hogy a játékosokon kívül senki se legyen ott a megbeszélésen, és tudtommal egy kemény beszéddel, nekem igazat adva helyretette a társakat, és ettől kiegyenesedtünk, játékban és közösségként is kiválóak lettünk. Igazi vezér volt, akire felnéztek a többiek.