Túl az időzavaron alkotó a légkör a magyar sakkozásban

Az átütő siker ugyan elmaradt, Polyánszky Zoltán mégsem csalódott. A Magyar Sakkszövetség filozófus végzettségű, közgazdaságtanból doktorált elnöke pontosan tudja, csak kevésen múlt a férfiválogatott bravúros szereplése a sakkolimpián, a mieink bizonyították, hogy Európa egyik vezetőcsapatát alkotják. A közigazgatásban, a Területfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkáraként dolgozó sportvezető békét, alkotó légkört teremtett a magyar sakkozásban, és céljául tűzte ki, hogy a sportág ledolgozza az elmúlt évek lemaradását.

Polyánszky Zoltán, a szövetség elnöke szinte mindenkivel hajlandó összefogni a magyar sakkozásért

– A két legismertebb játékos, Rapport Richárd és Lékó Péter beváltotta a visszatérésükhöz fűzött reményeket?
– Először is Lékó Péter példaértékű hozzáállását emelném ki. Akkor is segítette a felkészülésünket, amikor még bizonytalan volt, játszik-e a sakkolimpián, már áprilisban megjósolta Gledura Benjámin előretörését, akkor kimondta, ő fogja a legtöbbet profitálni a közös edzésekből. Péter továbbá végig szövetségesként tekintett Rapport Richárdra, ő maga is úgy érvelt, hogy Richárdnak kell az első táblán szerepelnie. Mondanám, mindketten a tudásuk legjavát nyújtották, de folyamatos felkészüléssel Lékó ennél is többre képes, Rapport játszmái pedig a hajrában annál a jó eredménynél is többet ígértek, mint amit végül elért, de ettől függetlenül remek formában játszott.

– A jövőben is számíthatunk rájuk?
– Lékó türelmet kért, azt ígérte, az ősz folyamán meghozza a döntését. A belső érzésem azt súgja, neki is sokat adott ez a sakkolimpia, nyitott a folytatásra. Rapporttal kétéves szerződést kötöttünk, ennek megfelelően jövőre az Európa-bajnokságon és a 2026-os sakkolimpián is szerepel a magyar válogatottban.

– Nem lehetett volna elejét venni a kétéves vargabetűjének, a román kalandnak?
– Nem lenne helyes, ha visszamutogatnék, hiszen két évvel ezelőtt még nem voltam pozícióban. Filozófusként ezt a kérdést a hegeli dialektika jegyében tudnám jellemezni, néha kell történniük rossz dolgoknak, hogy utána még jobb legyen.

Két évvel ezelőtt, élete másik szakaszában talán még Richárdban sem volt meg a kellő nyitottság a folytatásra.

Ritkán ad interjút, de az azóta a Chess.comba beolvadt Chess24 portálnak már 2016-ban arról panaszkodott, hogy Magyarországon nem kap kellő támogatást. Két éve hosszú évek felgyülemlett keserűsége hatására döntött a zászlóváltás mellett, de úgy gondolom, nem csupán a következő két évre, hanem hosszú távon elkötelezett a magyar sakkozás mellett.

– Rapport 2022-ben bejutott a világbajnokjelöltek nyolcfős mezőnyébe. Lát esélyt arra, hogy újra célba veszi a vb-címet?
– Azt gondolom, indokolt az óvatosság egy ekkora cél kitűzésekor. Ricsi huszonnyolc éves, még van benne ambíció, a képességeit pedig mindenki ismeri és elismeri. Ugyanakkor azt is látni kell, egyre nagyobb a konkurencia, „húszan vannak az első tízben”, ahogy Lékó Péter fogalmazott találóan.

Portisch Lajos, a Nemzet sportolója, a magyar sakkozás legendája, Major Balázs, az NRÜ projektvezetője, valamint Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár társaságában vitatják meg a dolgokat. Fotó: Kapás Gergő

– Egészen augusztus végéig alig érkeztek hírek a sakkolimpiáról, az első híradások aztán kritikával illették a szálláslehetőségeket, majd ahogy megkezdődött a játék, minden a helyére került. Milyenek a személyes benyomásai, hogyan fogadták a vendégek és az érdeklődök a budapesti eseményt?
– A kezdeti nehézségeken szerencsére sikerült gyorsan úrrá lenni. Az esemény végeztével csak pozitívumokról tudok beszámolni, ami a Magyar és a Nemzetközi Sakkszövetség, valamint a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség közös sikere. A BOK-csarnokban kialakított versenyterem kényelmes és esztétikailag is megfelelő volt, szívesen tartózkodtak a helyszínen a játékosok és az érdeklődők. Ám ennél többet akartunk elérni, az volt a célunk, hogy megmutatjuk a sakk erejét és népszerűségét Magyarországon. Különösen büszke vagyok arra, hogy a Sakkszövetség által szervezett szurkolói és kereskedelmi területre több mint tízezer belépőt regisztráltak a sakkolimpia idején. A további kísérőeseményeinket is nagy érdeklődés övezte. 870 fő játszott a különböző amatőr sakkversenyeinken, Polgár Judit sakkpalotája kétezer-ötszáz gyereket mozgatott meg, Héra Imre nagymester mindennap telt ház előtt tartotta meg a visszapillantását az előző fordulóra, ahogyan telt ház volt az olimpiai arany- és ezüstérmeseink által tartott szimultánok alkalmával is. S ez csak a helyszíni jelenlét. A sakk elsősorban az online térben hódít. A Gledura Benjáminnal készített videóinterjúk szinte kivétel nélkül meghaladták a húszezres megtekintést, az egyik megközelítette az ötvenezret, ami már tényleg nagy szám. A videóink összesített megtekintése pedig elérte a másfél milliót. Az élő közvetítésünket is siker övezte. Nem akartuk átvenni a nemzetközi szövetség tisztán szakmai alapú közvetítését, az átlagos érdeklődőnek akartuk közel hozni a sakkot, a közvetítéseink ötvenezer embert értek el.

– Az orosz kérdés, azt övező feszültség, jelesül, a sakkolimpia végén esedékes közgyűlésen szavazni kell Oroszország teljes körű tagságának visszaállításáról, mennyire árnyékolta be a sakkolimpia hangulatát?
– Ez csak azokat, a FIDE delegáltjait nyomasztotta, akiknek erről dönteniük kellett, a sakkolimpián és a kísérőeseményeken ebből semmit sem lehetett észlelni.

– S mi a véleménye a meghozott döntésről?
– Azt gondolom, időszerűtlen volt a kérdés felvetése, de végül reális döntés született. A FIDE tagságának nem csupán, sőt elsősorban nem is az Oroszországgal, az orosz játékosokkal szembeni rokon-, illetve ellenszenvet kellett mérlegelni, hanem azt, a FIDE nehogy szembekerüljön a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, aminek súlyos következményei lettek volna. 

– Számos elődjéhez hasonlóan az ön megválasztását is viharos események, felszólalások övezték, még azzal is meggyanúsították, hogy más célra önhatalmúlag kiszervezett bizonyos összeget a sakkolimpia költségvetéséből. Mára a kritikus hangok mintha elültek volna. Hogyan érte el? Tán lekenyerezte az ellentábor képviselőit…?
– Fontos leszögezni, a 2023-as közgyűlés előtt nem szerepelt a terveim, a vágyaim között, hogy jelöltetem magam az elnökválasztásra, volt bőven feladatom a minisztériumban és a sakkolimpia szervezőbizottságának vezetőjeként. De aztán két jelölt is visszalépett: a korábbi elnök, Szabó László, illetve Varga Gábor.

– Akit ön is támogatott. Nem tartott attól, hogy az ő ellene felhozott politikai indíttatású kifogások önre is rossz fényt vetnek?
– Hát, engem nehéz lenne baloldaliként eladni, bár persze a választás után történt erre is kísérlet, és nem fogja kitalálni, honnan fújt a szél… Az akkori helyzet hangsúlya azonban mégsem a személyeken volt, hanem azon, hogy kialakult egy olyan jelentős tábor a magyar sakkéletben, amely változást akart. Nem hagyhattam cserben ezt a közösséget, ezért fogadtam el végül a jelölést. Természetes, hogy egy választást feszült hangulat előz meg, miként az is, hogy a feszült légkörben, a tények pontos ismerete híján vádak is megfogalmazódnak. Az a lényeg, hogy utána az érintettek képesek legyenek kezet fogni. Közvetlenül a közgyűlés után úgy fogalmaztam, egy ember kivételével mindenkinek számítok a munkájára, aki tenni akar a magyar sakkozásért. Akit valóban ez a cél vezérelt, nem csupán a személyes ambíciója, az ma is megtalálja a helyét a magyar sakkozásban. Nem akarok egyesével mindenkit felsorolni, két embert mégis hadd említsek név szerint. Kapás Róbert, a szövetség korábbi főtitkára versenyigazgatóként felügyelte a sakkolimpiát. Sterbenz Tamás, a TF rektora pedig csak látszólag volt vetélytársam az elnökválasztáson, a céljaink azonosak, amit gyorsan tisztáztunk is. Nem véletlen, hogy közvetlenül a sakkolimpiát megelőzően a testnevelési egyetemmel közösen szerveztünk sakktematikájú sporttudományi konferenciát, továbbá ugyancsak a TF volt a házigazdája annak a sajtótájékoztatónak, amelyen a magyar csapat bemutatkozott.

Ismerem a sakkozás közegét, hatalmas individuumok és egók vannak jelen, nehéz megteremteni az együttműködést, de azért nem lehetetlen.

Polyánszky Zoltán és Sterbenz Tamás, a TF rektora

– Úgy tűnik, a sakkolimpia elérte talán legfontosabb célját: helyzetbe került a sportág, s mintha végre a csillagok állása is kedvező lenne a sakkozás felvirágoztatásához. Melyek a legfontosabb tervei a közeljövőre?
– Igen, én is örömmel fogadtam, hogy állami és cégvezetők is kedvezően viszonyultak az eseményhez, kilátogattak a sakkolimpiára és megértették a sakkozás nagyszerűségének mibenlétét. Négyéves elnöki mandátumom végére négy célt tűztem ki magam elé. Először is, nagyságrenddel megemelni a sportág alapfinanszírozását. Nem várhatom el, hogy ez a legnehezebb költségvetési évben valósuljon meg, de a ciklus végére ez elérhető. Másodszor, a vállalati finanszírozást szeretném meghonosítani a sakkban. Irigylésre méltó, hogy a Bundesligában a cégek szinte egymással versengve állnak egy-egy csapat mellé. Ez itthon inkább csak vágy, de mindenképpen szükség van néhány stabil szponzorra. Nehéz munka, vállalni kell az elutasítást is, de húsz próbálkozás közül legalább egy jó eséllyel sikerre vezet. Harmadszor, erősíteni kell a magyar sakk nemzetközi kapcsolatrendszerét. Polgár Juditnak és Font Gusztávnak köszönhetően a FIDE-vel jó az együttműködésünk, de a bilaterális kapcsolatokat is építeni kell, edzőtáborokat, edzőmeccseket lehetne szervezni egy-egy külföldi szövetséggel. Negyedszer, a közös bölcsességre alapozva végre meg kell alkotni egy professzionális utánpótlásprogramot.

Tisztában vagyok vele, hogy Polgár Judit, Lékó Péter vagy Rapport Richárd szintű játékost nem lehet csupán kinevelni, erre születni is kell, ám a jelenleginél lényegesen jobb eredményeket lehet elérni.

– Hadd legyek ünneprontó, az U25-ösnek mondott C csapataink szereplése a sakkolimpián szinte egyenes következménye az utánpótlásképzés elégtelenségének.
– Sajnos egyetértek. De nem a játékosokat akarom hibáztatni, a világ ment el mellettünk. Az eredményekért elsősorban az elmúlt durván tíz év mulasztásait lehet felelőssé tenni. Az utánpótlásképzésben részt vevő edzőknek is látniuk kell, hogy az erősödő konkurencia mellett az elvégzett munka legtöbb esetben nem elég a nemzetközi versenyképességhez.

– Az állami sportirányítás is felkarolta a Polgár Judithoz köthető Sakkpalota programot, amely kétségtelenül fontos szerepet tölt be a sakkozás népszerűsítésében. Miként oldható meg, hogy ebből olyan tehetségek is kikerüljenek, akik idővel betörhetnek legalább a hazai elitbe?
– A Sakkpalota alapvetően a sakk módszertanára épülő képességfejlesztő program, amit össze kell kapcsolni a tehetségek kiválasztásával és gondozásával. Én is látom a hiányzó láncszemet, hogy ha felbukkan egy tehetség, akkor ő hová, kihez fordulhatna, mert manapság ez már messze nem egyértelmű. Leegyszerűsítve, ahol működik a program, ott legyen iskolai sakk vagy sportegyesület is. A klubélet a Covid alatt sajnálatosan többfelé válságosra fordult. Nógrádban csaknem megszűnt, Békésben és Tolnában nagyon alacsony klubszámmal működik a sakkélet, de azt is említhetném, hogy 2016–17-ben Vas megyében a csapatbajnokság még három osztályban működött, mára viszont a megmaradt csapatok vagy a nemzeti csapatbajnokságban játszanak, vagy a Zala vármegyei bajnokságban kénytelenek szerepelni. Igen, magam is látom, hogy miközben büszkék vagyunk Gaál Zsóka, Demeter Dorina, Karácsonyi Kata, Gledura Benjámin, Kozák Ádám sikereire, mögöttük lényegében egy teljes generáció kimaradt.

– Akiktől tehát a jövő sikereit reméljük, azokat először is fel kellene fedezni?
– Igen, nagyjából ez a helyzet. Mégis derűlátó vagyok. A sakk szinte kortalan sportág, Rapportra, Gledurára és reményeink szerint Lékóra építve a jelenlegi csapatunk áthidalhatja ezt az időszakot és még hosszú időn keresztül lehet eredményes.