– Éreztem azt a kínai lányt és ha érzek valakit, akkor sok tust adok – idézte fel emlékezetes asszóját Hajmási a vegyes zónában.
– Már otthon tudtuk, hogy milyen águnk lesz és nagyon örültünk, hogy elsőként a házigazdákkal vívhatunk itt Párizsban. Nagyon egységesen, szépen vívtunk mind a hárman, kihoztuk abból a meccsből a maximumot.
Az utolsó mérkőzésen szóhoz jutó Veres – aki inkább párbajtőrben erős – elmondta, a beállításával az volt a cél, hogy meglepjék a kínaiakat. Mező elárulta, előző nap kipihente a kézsérülését, és nagyon örül annak, hogy ő is részese lehetett a mostani sikernek. Ahogy fogalmazott, a titkuk az, hogy soha nem adják fel.

A hetedszer résztvevő Krajnyák karrierje 13. paralimpiai érmét nyerte.
– Ezt még nem mondta így ki senki – nyilatkozott. – Egyelőre nehezen találom a szavakat, még kavarognak bennem az érzések. A nap legszebb pillanata az volt, amikor bejutottunk a döntőbe. Tokióban elbuktunk, és akkor megbeszéltük, hogy Párizsban döntőt szeretnénk vívni. Nagyon készültünk erre, mind a négyen erőn felül vívtunk ma.
A tőrcsapat a párizsi magyar küldöttség nyolcadik érmét, a második ezüstjét szerezte, az összmérleg jelenleg három arany, két ezüst, három bronz. A paralimpia vasárnapig tart.
Eredmény: női tőr, csapat, döntő:
Kína–Magyarország 45-34























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!