Meglepetéseredménnyel kezdődött a középdöntő debreceni csoportjának második játéknapja. A román válogatott a torna eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatva két góllal, 25-23-ra legyőzte Svédországot, ezzel biztossá téve, hogy a magyar együttes péntek este még semmiképpen sem biztosíthatja helyét az Eb bécsi végjátékában. Később a világbajnok és olimpiai ezüstérmes Franciaország gond nélkül abszolválta a montenegróiak elleni párharcot (31-23 lett a vége), ezzel öt meccs után is százszázalékos mérleggel áll. Ugyanerre hajtott a magyar csapat is a játéknap zárásaként, Lengyelország ellen – Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a csoportkörben Törökországot, Svédországot és Észak-Macedóniát, a középszakasz csütörtöki nyitányán pedig Montenegrót verte meg.

Sokáig kellett várni az első gólra
A Főnix Arénában már a kezdés előtt is remek hangulat uralkodott, a jegytulajdonosokat nem tántorította el a késő esti programtól a Debrecenben egész nap tapasztalható esőzés. Többen voltak a csarnokban, mint csütörtökön, de teljes telt házról így sem beszélhettünk.
Vámos Petra kihagyott helyzetével és egy fejlövés miatti kétperces kiállításával kezdődött a lengyelek elleni összecsapás, a következő támadás végén pedig hetest hibáztak a lengyelek. Az első találatra 4 perc 50 másodpercet kellett várni, akkor viszont Vámos Petra gólja után hamarosan Klujber Katrin is betalált. A lengyel szépítésre két egész pályás találattal válaszolt Magyarország, előbb Kuczora Csenge, majd Vámos Petra talált az üres kapuba. Az első tíz perc végén 5-2-re vezetett a társházigazda. Nem sokkal később, 6-3-nál kért időt először a lengyelek kapitánya.

Egyre nőtt a magyar előny
A játék képe a játékmegszakítás után sem változott, bár volt egy rövid periódus, amikor feljött kétgólos hátrányba a lengyel csapat, a 17. minutumban már négy volt közte. Ebben valószínűleg az a mikulásjelmezes szurkoló is örömét lelte, aki a magyar szurkolótáborban foglalt helyet. Később csak tovább nőtt a hazai fór, öttel a lefújás előtt 14-8-ra vezetett a magyar válogatott, amely végül a szünetre 17-9-es állásnál mehetett.