Az már az első percekben látható volt, hogy Jesper Jensen elődjével ellentétben nem fogja a kispadon jegeltetni Klujber Katrint, aki a félidő első harmadában – Malesteinnel karöltve – kétszer betalált a dánok kapujába. Aztán a másik magyar, Márton Gréta is jelezte, hogy a pályán van, szépen értékesítette a ziccerét, így negyedóra után már csak eggyel vezetett az Odense (9-10). Ugyanakkor szemmel láthatóan nem ment Darja Dmitrijevának – ziccert rontott, eladott labdákat –, ám hiába jelezte a dán mesterének, hogy cserélje le, Jesper Jensen mutatta, nyugodjon le, és a játékkal törődjön.

Csak az Odense kapott büntetőket, a szünetben kettővel mentek a dánok
Mindenesetre a macedón bírópáros az első pillanattól kezdve úgy fújt, hogy még véletlenül se érezze hazai pályán magát a Fradi. Ami az Odense hatosánál történt, egyetlenegy hétméterest kaptak (24. perc), ám a dánok többet is dobhattak, sajnos valamennyit a kapuba. Időközben Glausert Janurik Kinga váltotta a kapuban – jöttek is a védések –, míg a 20. perctől vele együtt öt magyar volt a pályán Malesteinnel és Kanorral együtt. Már mínusz négy volt a Fradi szempontjából, de Klujber, Bordás Réka és Márton Gréta találataival kétgólos hátrányban kezdhette az utolsó öt percet a Fradi (14-16).
Amikor másfél perc volt hátra, Jesper Jensen kikérte első idejét, és amikor a csapat visszatért a pályára, kiderült, a dán mester továbbra is bízik a „magyar sorban”. Az utolsó pillanatban újabb hetest kapott a Fradi, ám amikor Malestein el akarta lőni a labdát, megszólalt a duda, így a Fradi szélsője megzavarodva a kapusba lőtte a labdát. Mindenesetre a második 30 percet emberelőnyben kezdhette a Fradi, így esélyt kapott arra, hogy ledolgozza a kétgólos hátrányát (16-18).





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!