Ajka és Kecskemét után Kozármislenyben is alulmaradt a Budapest Honvéd, de talán nem túlzás kijelenteni, hogy a vasárnapi a legfájóbb veresége. Feczkó Tamás csapata a forduló előtt utolsó helyen álló baranyaiak otthonában kapott ki 2-1-re, s mint az Origo kiszúrta, hatalmas potyagóllal segítette ellenfelét. A fővárosiak vezetőedzője nem is hagyta szó nélkül a történteket.

Akaratgyenge Honvéd
– Börleszkbe illő gólokat kaptunk, az első gól után óriási mezőnyfölényben játszottunk, hiába tördelték szét a hazaiak a játékot – nyilatkozta a kispesti klub honlapjának a rendkívül csalódott vezetőedző, Feczkó Tamás. – Rengeteg helyzetet kihagytunk és sajnos csak egyet tudtunk értékesíteni. A második félidő elején kapusra vezettük a labdát, nem lőttük be. Aztán egy ellentámadásból kaptuk a második gólt, Fortuna is mellettük volt, viszont ennyi helyzetet büntetlenül nem lehet kihagyni. Voltak olyan egyéni teljesítmények, amelyekkel nem voltam elégedett, de így is rengeteg helyzetünk volt, az ilyen mérkőzéseket le kell tudni zárni és meg kell tudni nyerni. 2-1 után sokat kockáztattunk, mindkét oldalon voltak gólszerzési lehetőségek.
Az akarati tényező döntött, a hazaiak megmutatták, hogyan kell küzdeni. Ez nagyon dicséretes, gratulálok hozzá!
Nemes bosszú
A harmadik helyre visszacsúszott Honvéd vasárnap a második, nagyot előre lépő Mezőkövesdet fogadja. A borsodiakat a Kispestet éppen Feczkó tavaly nyári érkezése előtt dirigáló Csertői Aurél vezeti...
A Kozármislenyt ex-honvédosok segítették a nagy siker eléréséhez. A győztes találatot az a Jelena Richárd szerezte, aki 2015 őszén megfordult Kispesten, de csak a tartalékok között jutott lehetőséghez. A baranyaiak vezetőedzője pedig nem más, mint Pinezits Máté.
A 41 éves szakember éveken át dolgozott a Honvéd utánpótlásában, 2023-ban 14 mérkőzésen irányította a felnőttcsapatot. Akadt tehát extra motiváció, s immár a Kozármisleny nincs kieső helyen, feljött a 12. helyre.

Angyalföldi bomba
A Honvéddal szemben nem botlott, igaz nehezen csikarta ki a kötelező győzelmet, és azzal a tabella élére állt a Vasas.
Az alsóházban tanyázó Szentlőrincet 1-0-ra győzték le az angyalföldiek hazai pályán, Girsik Attila 30 méterről ágyúzott Gyurján Márton kapujába.
A 19 éves játékos gólját az alábbi felvételen láthatják. A Vasas vasárnap a sereghajtó BVSC vendége lesz, nem szeretne úgy járni, mint a kispestiek…