Ha valaki felteszi azt a kérdést, ki az a magyar futballista, aki 1990 és 1992 között a Bologna karmestere volt, 49 meccsen lépett pályára a csapat mezében és szerzett 16 gólt, vélhetően a nagy többség azonnal tudná a választ. Détári Lajos neve ismét feltűnt az olasz sajtóban egykori csapatával kapcsolatban, ugyanis a Bologna remek bajnoki szereplése okán megkereste a korábbi 61-szeres válogatottat a La Gazzetta dello Sport. Az újság nemcsak az olasz csapat remekléséről írt, hanem felidézte a hétszeres világválogatott legemlékezetesebb pillanatait a Serie A-ban töltött időszakáról.

Détári – egy kedves, őrült zseni
Az olasz lap komoly interjút készített a Bologna egykori sztárjával, és az újságíró szerint Détári Lajos játékát sosem felejti el az, aki valaha látta. Még most is alig akart kifogyni a dicsérő szavakból és a sztorikból.
- Détári egyike volt a legnagyobb európai tízeseknek,
- a középpályást tartja a magyar Platininek,
- majdnem összeverekedett Cabrinivel egy szabadrúgásért,
- direkt elrontott egy tizenegyest, mert haragudott a csapattársaira, amiért nem passzoltak neki.
Egy őrült és kedves zseninek tartja Détárit, aki mindig mosolygott, akárcsak a csapat jelenlegi karmestere, Riccardo Orsolini.
– Orsolini mindig mosolyog, kedvelem őt. Látszik rajta, hogy képes másokat inspirálni. A mosoly a saját képességeidbe vetett hitről árulkodik – jelentette ki az olasz labdarúgóról Détári.
Az UEFA Kupában menetel, a bajnokságban kiesett a Bologna Détárival, most jöhet a dobogó
Abban a két szezonban a Bologna igencsak kétarcúan szerepelt, hiszen amíg a Serie A-ból kiesett a magyar középpályással együtt az 1990/91-es idény végén, addig az UEFA Kupában egészen a negyeddöntőig menetelt, ám ott a portugál Sporting megállította Détáriékat (1-1, 0-2).
– Erős keretünk volt, meneteltünk a kupában, de kiestünk a bajnokságból, aztán viszont jól kezdtünk a Serie B-ben. Kár, hogy sérülések is hátráltattak, abban a két évben, amikor ott futballoztam, de Bolognát örökre a szívembe zártam – elevenítette fel bolognai időszakát a klub egykori középpályását.
Détári Lajos sikerei játékos-pályafutása során
- háromszoros magyar bajnok
- magyar, német és görög kupagyőztes
- a világ 9. legjobb játékosa (World Soccer): 1988
- a világ legdrágább játékosa (17,8 millió német márka): 1988
- Aranylabda 21. helyezett: 1985
- az év magyar labdarúgója (1): 1985
- NB I-es gólkirály (3): 1985 (18), 1986 (27), 1987 (19)
- német bajnokság legjobb külföldi játékosa: 1988
- görög bajnokság legjobb játékosa: 1989
- svájci bajnokság legjobb játékosa: 1994
Most viszont remekel a Bologna, hiszen nemcsak legyőzte a bajnoki címvédő Napolit, de a tabella 5. helyén állva mindössze három pont a hátránya az éllovas Internazionaléhoz képest. Détári elmondta, nagyon szurkol egykori csapatának, és bízik benne, hogy a bajnoki szezon végén nemzetközi kupában való indulást érő helyen végez.
– Öröm látni a mai csapatot, azt a szinte tökéletes játékot, amivel legutóbb legyőzték a bajnok Napolit. Hogy meglepett-e az eredmény? Nem igazán, mert ez az elmúlt évek munkájának az eredménye, ahogy az előző idényben a Bajnokok Ligája-szereplés vagy az Olasz Kupa-győzelem is. Noha bármi megtörténhet, a scudetto megnyerése még túl nagy falat a csapat számára, de ha a hazai meccseit megnyeri, akkor a Bajnokok Ligája-szereplés meglehet
– osztotta meg a véleményét az olasz lappal Détári.
A Bologna–Napoli meccs rövid összefoglalója:



















