A nagy bejelentések napjait élik Székesfehérváron. A tizenhat gárdát felvonultató másodosztályban tizenhárom játéknap után a 12. helyen álló Videoton FC hétfőn közölte, hogy nem folytatódik a közös munka a korábbi trénerrel, Boér Gáborral, kedden pedig bejelentette, hogy Nikolics Nemanja a klub új sportigazgatója. A volt játékos sportvezetői pályafutásának első igazolása Pető Tamás lett, ő váltja tehát Boért.

Pető Tamás visszatér, megvan a segítője is
A korábbi 14-szeres válogatott Pető tagja volt az Újpest máig utolsó, 1998-as bajnokcsapatának, ám a fővárosi játékot megelőzően, 1996-tól 1997-ig a Videoton színeiben is futballozott. Ezen túl is vállalt munkát a székesfehérvári együttesnél. Visszavonulása után, 2011 és 2012 között játékosmegfigyelőként dolgozott a Videotonnál, majd 2015 júliusától 2018 decemberéig másodedzőként segítette Bernard Casoni, Horváth Ferenc, Henning Berg és Marko Nikolics munkáját is. Casoni távozása után, 2015. augusztus 19-e és október 6-a között nyolc mérkőzés erejéig megbízott edzőként irányította a Vidit, legutóbb pedig 2024 és 2025 között 35 tétmeccsen ült a Fehérvár kispadján.
A klubhonlap tájékoztatása szerint szerdától újra ő látja el a vezetőedzői teendőket, szerződése a 2025/2026-os kiírás végéig szól. Asszisztensedzőként az első székesfehérvári bajnokcsapat pályaedzője, Bekő Balázs segíti majd a munkáját, de Bekő emellett a továbbiakban is ellátja U19-es együttes vezetőedzői feladatait.
Nikolics Nemanja első nyilatkozata a Videoton sportigazgatójaként:



















