
A Bodø/Glimt tavaly az Európa-ligában már bemutatkozott a szurkolóknak
A norvég kiscsapat nevét a tavalyi, Európa-liga kiírásban már megtanulta a világ, amikor sokak döbbenetére a sorozat elődöntőjéig meneteltek – a végső győztes Tottenham állította meg őket –, igaz, már a 2021/22-es Konferencialigában is eljutottak a negyeddöntőig, de akkor ezt még a véletlen számlájára írták a szurkolók. A jelenlegi idényben viszont megint szintet léptek, és a 60,73 millió eurót érő gárda immár – történetük során először – bejutott a BL alapszakaszába, a selejtezők negyedik körében a Sturm Grazot kiejtve. Úgy tűnik azonban, hogy a Bajnokok Ligája első lépésre nem megugorható a norvégoknak, ugyanis eddig győzelem nélkül, 3-3 döntetlennel és vereséggel állnak.
- Slavia Praha 2-2
- Tottenham 2-2
- Galatasaray 1-3
- Monaco 0-1
- Juventus 2-3
- Dortmund 2-2
Mivel a sorsolás az utolsó két fordulóban finoman szólva sem egyszerű a számukra – a Manchester City és az Atlético Madrid tornyosul előttük –, az a valószínű, hogy győzelem nélkül fejezik be az első BL-alapszakasz szereplésüket.
A Bajnokok Ligája tabellájának élmezőnye:
- Arsenal 18 pont, 17-1-es gólkülönbség
- Bayern München 15 pont, 18-7
- Paris Saint-Germain 13 pont, 19-8
- Manchester City 13 pont, 12-6
- Atalanta 13 pont, 8-6
- Internazionale 12 pont 12-4
- Real Madrid 12 pont, 13-7
- Atlético Madrid 12 pont, 15-12
- Liverpool 12 pont, 11-8
- Borussia Dortmund 11 pont, 19-13
- Tottenham Hotspur 11 pont, 13-7
A teljes tabellát ide kattintva tekintheti meg.
Ketten még továbbjutó helyen várják a folytatást
A dán FC Köbenhavn gárdája viszont nemcsak járt már a Bajnokok Ligája főtábláján, de a 2010/11-es idényben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe is bejutottak, miután a csoportjukban a második helyen végeztek. Nos, a jelenleg 75,35 millió eurót érő csapat három selejtezőkör sikeres megvívását követően jutott el a BL alapszakaszába, ahol jelenleg a továbbjutást érő 24. helyen áll.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!