A Liverpool teljesen lemondott róla, többé nem léphetett pályára
A BL-döntős eset után a német minden hibája, amely előtte hír sem lett volna, bejárta az egész világot. Karius láthatóan nem bírta el ezt a terhet. A Besiktasban két idény alatt ugyan 67 meccsen védett, de a végén nem marasztalták, majd a Liverpool 2020-ban újra kölcsönadta, ezúttal az Union Berlinnek, amelyben már csak cserekapus tudott lenni.
Karius 2021 nyarán tért vissza az Anfield Roadra, de nem kapott újabb esélyt. A 2018-as BL-döntő volt Karius 49. meccse a Liverpool színeiben, amelyet az ötvenedik már nem követte.
– Nehéz volt levetkőzni a BL-döntőben történteket. Még más kluboknál is voltak pillanatok, amikor azt éreztem, ez volt a hátrányom – árulta el. – Lehet, hogy nem is az edző hibája, de ha tudod, hogy van egy játékosod, aki ennyi figyelmet vonz, az plusz nyomást jelent. Inkább a könnyebb és biztonságosabb utat választották. Bizonyos szempontból érthető, de közben frusztráló is, hogy nem igazán tudsz tenni semmit azért, hogy megváltoztasd a véleményüket.
Loris Karius évekig alig védett, Diletta Leotta és a testépítés volt a mentsvára
2022-ben lejáró szerződéssel távozott Liverpoolból, végül a Newcastle United dobott neki mentőövet, de ott három idény alatt összesen két tétmeccsen védett. Ebből az egyik az Arsenal ellen négy kapott góllal vált keserűvé 2024-ben a Premier League-ben. Azon a nyáron a Newcastle is elengedte a kezét.
Ebben az időszakban Karius csak a magánéletében lelhetett vigaszra, 2022-ben összejött ugyanis a DAZN sportplatform népszerű műsorvezetőnőjével, Diletta Leottával, akivel azóta össze is házasodott, kislányuk született, és most várják a második gyermeküket.
– Ha olyan sokáig nem játszol, mint én, akkor nyilván a visszavonulást is mérlegelned kell – fogalmazott.
Karius fél évig csapat nélkül tengődött, és arról cikkeztek, hogy testépítéssel kezdett foglalkozni – ha a játékpercekre már nem tudott, az izmokra legalábbis erősen rágyúrt.
Volt már német kapus, aki testépítőnek és pankrátornak állt, a Werder Bremennel kupagyőztes, a német válogatottal vb-bronzérmes Tim Wiese tett így a 2014-es visszavonulása után. De Karius, aki 19 évesen már a Mainz kapuját védte a Bundesligában, még nem vonult vissza.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!