
Az oldalvonal mellett igazi sztárparádét hozott a mérkőzés: a német kosárlabdázás legendája, Dirk Nowitzki mellett az NBA-alapszakaszban kétszer is a legjobb játékosának (MVP) választott kanadai Steve Nash, a négyszeres NBA-bajnok francia Tony Parker, az Év védőjének megválasztott francia Joakim Noah, és korábban a bámulatos passzairól ismert NBA-bajnok Jason Williams is tiszteletét tette a meccsen. Berlinben a labdarúgók is előszeretettel látogatják a kosárlabdameccseket, pláne, ha NBA-találkozóról van szó: a németek két világbajnok klasszisa – a Bayern München-legenda Thomas Müller és a hátvéd Mats Hummels – mellett feltűnt a Liverpool korábbi trénere, a Red Bull Group nemzetközi futball-igazgatójaként dolgozó Jürgen Klopp is.
Sokatmondó adat, hogy a berlini összecsapásra 62 országból érkeztek szurkolók, és több mint 250 ezren próbáltak rá jegyet szerezni. Az NBA egyre nagyobb hatással van a kontinensen, és már tervek is vannak egy globális liga létrehozására.
A liga játéknapjának egyik szenzációja volt még az, hogy a Los Angeles Lakers hazai pályán kapott ki a gyenge szezont futó Charlotte Hornets csapatától. A Hornets irányítója, LaMelo Ball 9 triplát bombázott be, ezzel 30 pontig jutott el, ráadásul 11 gólpasszt osztott szét, igazi klasszisteljesítmény nyújtva mozgatta csapatát, parádés megoldásokat bemutatva.
A Lakersnél ugyan 39 pontig és 6 sikeres tripláig jutott Luka Doncic, de az ő csillogása egyre ritkábban elég a kalifornia csapat számára. A 29 pontos, 9 lepattanós, és 6 gólpasszos LeBron James teljesítménye sem volt elég az üdvösséghez ezen az estén. Sokat mond a beszédes a kiosztott gólpasszok 34-18-as aránya a Charlotte javára. Los Angelesben megint egyéni show volt, nincs csapatjáték, sokat kell javulni Doncicéknak, ha bajnoki címről álmodoznának idén.
Anthony Black nagy zsákolása a Memphis Grizzlies–Orlando Magic meccsen:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!