Véget értek a csoportkör küzdelmei a női kézilabda nemzetközi kupáiban, és ami a lényeg, nagyon szép sikerrel zártak a magyar csapatok. A Bajnokok Ligájában mindhárom magyar csapat – a Győr, a Fradi és a Debrecen – továbbjutott a csoportkörből, míg az Európa-ligában a csoportelső Esztergom az A csoport második helyét megszerző Mosonmagyaróvárral találkozik a negyeddöntőben, és ez azt jelenti, hogy a sorozat négyes döntőjében biztosan lesz magyar gárda. Erre szokták mondani, mindent kivettek abból, amit a sors eléjük tett.

A Fradi dániai csodatétele megakadályozta a biztos magyar résztvevőt a Final Fourban
A Bajnokok Ligájában nemcsak a továbbjutók neve vált ismertté, de az is, hogy mely csapat milyen ágon juthat el a budapesti Final Fourba. Némi szerencsével itt is összejöhet egy színmagyar negyeddöntő, ám ahhoz, hogy a Debrecen ismét összecsaphasson a címvédő Győrrel, előbb le kell győznie a tavalyi döntős dán Odense gárdáját. A Fradi megmutatta a hétvégén, miként lehetséges mindez – 30-28-ra győztek a zöld-fehérek Dániában –, ugyanakkor a DVSC ellen a győriek sem mehetnének biztosra, ugyanis a hajdúságiak Győrből is képesek voltak győztesen távozni a csoportküzdelmek alatt (30-31).
Sőt az FTC dániai bravúrja miatt a Debrecen nem a Fradi ellen játssza a play off meccseit, holott ha ez a párosítás összejött volna, a negyeddöntőben újabb magyar belháborúnak szurkolhattunk volna – a Győr vár ezen az ágon a győztesre –, azaz már most, a rájátszás előtt biztosak lehettünk volna abban, hogy az Európa-liga mellett a Bajnokok Ligájában is biztosan lesz magyar résztvevő a Final Fourban. Így viszont a Ferencvárosra a Szikora Melindát foglalkoztató német Dortmund vár, és továbbjutása esetén egy újabb magyaros csapattal, a Vámos Petrával és az Albek Annával felálló Metzcel mérkőzhet a nyolc között.
Mindenesetre a Fradi egykori, a Dortmund jelenlegi kapusa – aki saját közösségi oldalán jelentette be, hogy a szezon végén visszavonul – kijelentette, bízik benne, lesz esélyük egykor csapat ellen. – Nyilván a Fradi az esélyes, ez nem kérdés! Többet kell kiadnunk magunkból, hogy tényleg egy jó meccset játsszunk velük. Remélem, nem fogunk feltett kézzel belemenni abba a meccsbe, úgyhogy én többet várok a csapattól, magamtól is, mindenkitől. Én nagyon örülök, hogy őket kaptuk, szeretek a Fradi ellen játszani, szeretek Budapestre menni, még akkor is, ha Érden van a meccs – jelentette ki a sportnapilapnak Szikora Melinda.
A győrieké volt a csoportküzdelmek legjobb védelme
A győriek az esélyeknek megfelelően csoportelsőként jutottak be a legjobb nyolc közé, és kijelenthető, nemcsak eredményben, játékban is az elitmezőny fölé nőtt az EHF női Bajnokok Ligájaa csoportkörében. A csoportkör végére a számok is igazolták a pályán látottakat: a Győri Audi ETO KC a mezőny egyik legjobb teljesítményét nyújtotta eddig, az Odensével holtversenyben a második legtöbb gólt lőtte és a legkevesebbet kapta.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!