
Jött Glauser, jöttek a bravúrok – és elbírta a csapat a már „megszokott” Fradi-rövidzárlatot
A második félidőben a Fradi dán vezetőedzője kapust cserélt, és ez a húzása bejött Jesper Jensennek. Glauser ugyanis egészen elképesztő bravúrokat mutatott be, amivel szinte egymaga versenyben tartotta a második félidő közepén mély gödörbe került FTC-t. A zöld-fehérek rövidzárlata akkor következett, amikor 27-24-es vezetésnél a négygólos előnyért támadtak. A helyzet kimaradt, és amikor a Fradi magához tért, már 28-27-et mutatott az eredményjelző az Odense javára. Jesper Jensen időt kért, felrázta a csapatát, amely hirtelen megint a legszebb arcát mutatta.
Glauser lehúzta a redőnyt, míg elöl az utolsó támadásnál Dmitrijeva bevágta a labdát, amivel a zöld-fehérek 30-28-ra győztek.
Ekkor derült ki, hogy a csoda ugyan megtörtént, de a CSM 33-24-re nyert, így a bukarestiek a Fradinak köszönhetően a második helyen végeztek a csoportjukban, ami azt jelentette, egyenes ágon jutottak be a negyeddöntőbe.
A Fradi végül a harmadik lett a csoportban, ezzel eldőlt, hogy nem a másik csoportban ötödik Debrecennel találkoznak majd a rájátszásban, hanem a német Dortmunddal vagy a norvég Storhamarral, míg a hajdúságiak ellenfele a tavalyi döntős Odense lesz.
Női kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 14. (utolsó) forduló
Eredmények:
- Odense–Ferencváros 28-30 (15-17)
- CSM Bukarest–Ikast 33-24 (15-7)
- Ljubjana–Brest 25-37 (10-18)
- Sola–Podravka 33-24 (17-12)
A csoport végeredménye:
- Brest 14 11 0 3 22 pont
- CSM Bukarest 14 10 0 4 20 pont
- Ferencváros 14 10 0 4 20 pont
- Odense 14 9 1 4 19 pont
- Ikast 14 8 0 6 16 pont
- Podravka 14 3 1 10 7 pont
- Ljubljana 14 2 1 11 5 pont
- Sola 14 1 1 12 3 pont



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!