– Mennyire emlékszik a lengyelek ellen 5-3-ra megnyert 1987-es mérkőzésre?
– Tisztán emlékszem szinte minden mozzanatára, Európa-bajnoki selejtezőt játszottunk a lengyelekkel. Sajnos rosszul kezdtük a sorozatot, mert az első két meccsünkön kikaptunk itthon a hollandoktól majd Görögországban is, nyertünk Cipruson, és vereséget szenvedtünk Rotterdamban is. Ezután fogadtuk Lengyelországot, és muszáj volt nyernünk, ha versenyben akartunk maradni.

Fotó: Nemzeti Sport
– Ehhez képest kétszer is ők szereztek vezetést.
– Nagyon jó csapat volt, nem számíthattunk könnyű mérkőzésre a Népstadionban sem. Az első félidő 1-1 volt, én adtam gólpasszt Vincze Istvánnak, majd újra a lengyelek lőttek gólt Włodzimierz Smolarek révén, aki néhány hónap múlva a csapattársam lett, amikor Frankfurtba szerződtem. Ezután jutottunk tizenegyeshez, amelyből én egyenlítettem, utána pedig Péter Zoltán bombájával már nálunk volt az előny.
A mérkőzés összefoglalója
– Ezután következett az a gólja, amelyet azóta is rengeteget lejátszanak a sportcsatornák. Előre eldöntötte, hogy az alapvonaltól a kapura csavarja a labdát a szabadrúgásból?
– Nekem eszembe sem jutott volna. Verebes József mondta a meccs előtt, hogy még szögletből is célozzam meg a kaput, szabadrúgásból pedig főleg, és ez jutott akkor az eszembe. Ha ő nem kér meg rá, biztosan beadom az alapvonaltól, ami akár számunkra is veszélyes lehetett volna, hiszen egy kifejelt labdával könnyen kontrázhat az ellenfél.
– Elsőre nem sikerült, de szerencsére a keletnémet Prokop játékvezető újrarúgatta a szabadrúgást. Szándékosan váltott sarkot?
– Igen. Először a rövid felsőt céloztam meg, de abból nem lett volna semmi sem, mert a sorfalon felperdült a labda. Amikor újra készülődtünk, láttam, hogy Jozef Wandzik, aki később a Panathinaikosz kapusa lett, előrelép kettőt a rövid sarok elé, ezért megpróbáltam a hosszúba eltekerni a labdát, és szerencsére sikerült.
Détári Lajos legendássá vált gólja
– Említette Verebes József szerepét. A Mágus öt éve hunyt el, és éppen kedden, március 23-án lenne nyolcvanéves. Milyen emlékei vannak róla?