– Naprakész mindazzal, ami a magyar labdarúgásban történik?
– Ezt így nem merném állítani, de igyekszem rendszeresen követni a magyar futball eseményeit. Amiről meg lemaradok, arra a fiam felhívja a figyelmemet. Mostanság, hogy javulnak az eredmények, azt veszem észre magamon, hogy egyre jobban izgulok és szurkolok. Pedig amúgy sosem voltam szurkoló típus. Lehet, hogy öregszem.
– Mit gondol, miben javultak az utóbbi időben a magyar futballisták?
– Elsősorban keménységben, tartásban. Ez mindennek az alapja, ha megvan, a többit, a játékot rá lehet építeni. Ebben a tekintetben össze sem lehet hasonlítani a mai magyar futballistákat azokkal, akikkel én dolgoztam annak idején. De a mai román futballistákkal sem. A magyar futball ma egyértelműen előrébb tart, mint a román. És erre büszke is vagyok.
– Annyival előrébb, hogy akár ott lehet az Európa-bajnokság döntő tornáján is?
– Egyértelműen. Biztosra veszem, hogy megveri Izlandot.
– Pedig ez az Izland már nem az az Izland, amely az ön kapitánysága alatt először viccelte meg a magyar válogatottat.
– Ma is azt tartom, hogy az egy baleset volt, a magyar futball jóval az izlandi színvonala fölött mozgott. De megtörtént, mert a futball ilyen, néha nem a jobbik csapat győz. Jó képességű játékosaim voltak, mégsem sikerült maradandót alkotnunk. Mármint pozitív értelemben. Most viszont nincsenek kétségeim afelől, hogy a jobbik, azaz a magyar válogatott nyeri a mérkőzést. Ezt üzenem Marco Rossi szövetségi kapitánynak is, akivel ugyan nem volt szerencsém találkozni, de elismerésre méltónak tartom a munkáját.
– Talán majd a sikeres Eb-selejtezőt követően megmondhatja neki személyesen is.
– Biztosan nem, mert egyrészt a vírusjárvány miatt nehéz a közlekedés, meg hát jobb az óvatosság. Azt azonban nem tagadom, fájt is kicsit, hogy ennyire megszakadt a kapcsolatom a magyar szövetséggel, soha nem is hívnak válogatott meccsekre, egyéb eseményekre. Talán azért, mert korábban nekem is sok elfoglaltságom volt.
– Mostanában, túl a nyolcvanon, mivel foglalkozik?