Egy mondat, amelytől megroggyant a sántikáló MSZMP. Huszonhét éve ezen a napon, január 28-án Pozsgay Imre államminiszter a rádió 168 óra című műsorában kijelentette: „A jelenlegi kutatások alapján népfelkelés volt, ami 1956-ban történt, egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelés”. Grósz Károly pártfőtitkár épp a davosi világgazdasági fórumon volt, ott értesült Pozsgay huszárcsínyéről. El lehet képzelni a vérnyomását
Grósz dühe nem volt véletlen, az 1988. májusi pártértekezlet után a dolgok irányítása már kicsúszott a pártvezetés kezéből. A decemberi sportcsarnoki „fehérterroros” beszéde is visszafelé sült el, a gazdaság romokban hevert, január 1-jén harmincszázalékos áremelést hajtottak végre. Grósz nem volt buta ember (annyira), tudta, Pozsgay megbüntetésével csak növelné az államminiszter népszerűségét, kizárása pedig pártszakadáshoz vezetne.
A színfalak mögött akarta rávenni az államminisztert, vonja vissza a kijelentését, vagy legalábbis gyakoroljon önkritikát. Várhatta Pozsgay sem buta ember. Aztán alig két héttel a legendás nyilatkozat után már maga a Központi Bizottság is népfelkelésnek értékelte 1956-ot, azzal a kis lábjegyzettel: „végül felerősödtek az ellenforradalmi tendenciák”. A népfelkelés bejelentése lavinát indított el. Ha 1956 nem volt ellenforradalom, akkor nem volt indokolt a szovjet beavatkozás! És akkor a „rendcsinálás” nem más volt, mint a kommunisták kegyetlen bosszúja.
Pár héttel később, március 15-én az ellenzéki szervezetek hívására már százezer ember követelt demokráciát Budapest utcáin. A tüntetők „Batthyány – Nagy Imre” és „Kádár – Haynau” táblákkal vonultak az utcára. Közeledett a rendszerváltás.
