Alföldi Róberttel készített beszélgetést a Színház.online abból az alkalomból, hogy ő rendezte a Szegedi Nemzeti Színházban most színre kerülő Bulgakov-darabot, a Molière, avagy az álszentek összeesküvése című művet. Az egész attól izgalmas, egyszersmind aktuális, hogy a szerző nem mást, mint a művészek és a hatalmon lévők kapcsolatát vizsgálja. Hűha! (Klasszikus alákérdezős interjút olvashatunk, a kolléga csupán díszlet a beszélgetésben. Alföldi-monológként is megjelenhetett volna az írás.) Megpróbálom összefoglalni. A sztárrendező szerint a nagy kérdés – a művészek–hatalom-kapcsolat – mindig időszerű, ugyanis amikor a hatalom közelébe kerülnek az emberek, gyakran elveszítik a normalitásukat. (Nemzeti Színház-rendezőkkel is előfordult már ilyen.) A szerző nyomán Alföldi is arra keresi a választ, hogy a művészeknek mennyire kell „jóban lenniük” a hatalommal, illetve a hatalomnak mennyire dolga, hogy beleszóljon a művészetbe.
„A V alakot formázó neonlámpákkal mire akartak utalni?” – játssza el a Holdról érkezettet a kolléga, mire Alföldi válasza: – „Találgassák csak a nézők! Nem olyan nehéz, aki megnézi az előadást, pontosan fogja tudni.” Majd sokat sejtetőn hozzáteszi: idehaza ma elég sűrűn kiderül, sokan vizet prédikálnak és bort isznak. (Csak nem a piros fejű Gyurcsányra gondolt a rendező?)
Végezetül megtudjuk, igen bátor, már-már vakmerő vállalás volt a Szegedi Nemzeti Színház részéről, hogy az új évad első bemutatójának rendezésére épp Alföldi Róbertet, a hatalom üldözöttjét kérték fel. Nem lesz ebből valami bajuk? Nem jön értük a nagy fekete autó?
