Különös, sőt egészen elképesztő, mekkora energiákat képes felszabadítani az emberben a futballöröm. Kiemel térből és időből, fölkap, megforgat, szenvedélyesen magához ölel. Képzeletben te is ott szorítasz a többiekkel a wolverhamptoni magyar szektorban, hömpölyögsz, „ria-riázol” a lelátón, a góloknál te is a magasba ugrasz, habosra öleled, csókolod a melletted hörgő-visongó honfitársadat, aki szintén ezekre a gólokra – a mi góljainkra – várt már mióta. Hűvösen nézni Sallai Rolandék varázslatait magyar ember számára képtelenség. Hány ezer arca van a boldogságnak! Jó volt látni ezeket a megfényesedett tekinteteket, meg azt is, ahogyan ezek a kemény srácok a meccs legvégén egymásba kapaszkodtak. Réges-régi adósságainkat törlesztettük le ezekkel a gólokkal.

Kell egy csapat, amellyel jóban, rosszban osztozol. Akikkel egy vagy. Ilyenkor érzed csak igazán, milyen szívmelengető tudni, hogy tartozol valahová. Le kell vetkőznünk végre a vesztesnek születtünk meg a merjünk kicsik lenni kezdetű gondolatokat. Nem, dehogy születtünk vesztesnek! Puskás Öcsi hazájában nem ördögtől való győzelmekben gondolkozni. Ezek a csupaszív srácok visszahoztak valamit abból, ami jár nekünk.

Borítókép: Történelmi sikert ünnepelhetett a magyar csapat (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)