Aki vidám időtöltést remélve kapcsolt minap a Klikk TV Mélyvíz című műsorára, jól spekulált, a közvélemény-kutatás mellett immár távolbalátással is foglalkozó Pulai András ismét megvezette a nézőket. (Emlékezetes, a Publicus Intézet humoristája a tavaszi választások előtt üstökösként robbant be a kabarészakmába. Az elsöprő kormánypárti siker előestéjén azzal lepte meg az előrejelzésére szomjazó publikumot, hogy kijelentette: „Zárul az olló, az ellenzék aktivitása magas, a Fidesz-szavazóknál elbizonytalanodás tapasztalható.” Mindösszesen tizenhét százalékot tévedett.)
Az ökörségeivel azóta is sűrűn házaló Pulai ezúttal a megérzéseiről mesélt. Kijelentette, miután nagyon sokan támogatják a tiltakozó tanárokat, ő egészen biztos abban, hogy ez az akciósorozat termékeny talajra hullik. Van ugyanis egy zsenge időszakát élő ifjú réteg, amelynek ez a monstre hőbörgés idővel egyfajta generációs élménnyé magasztosul.
„Nem kizárt, hogy egy új politikai generáció születésének lehetünk a tanúi – magyarázza kellő pátosszal. – Mármost ha ezt a generációt valaki össze tudja fogni, akkor új és erős közösség kovácsolódhat össze.”
Ez a mostani csinnadratta több a 2018-asnál, tájékoztat. Hiszen most rájön még az infláció, az árfolyamválság, a háború és az uniós források elakadása is. Szinte dörzsöli a tenyerét, úgy teszi fel a költői kérdést: „Mi történhet, ha újabb társadalmi rétegek is ellenállást fejtenek ki a rendszerrel szemben, és tovább szélesítik a pedagógusok tiltakozását? (…) Ez egy pillanat alatt begyűrűzhet, ami akkor érheti el a robbanásszerű hatást, ha beköszönt a tél, vele a hideg és a kifizethetetlen rezsiszámlák.”
Gagyog s ragyog.
Borítókép: Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója (Fotó: Facebook)
További Tollhegyen híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hann Endre, a „pénzéhes kamuizé”
Vajon megtörtént az önvizsgálat?

Csak színjáték volt
Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

Csillag-hidak
A nyugalmazott zsivány azt javasolta: hatalomra kerülése után a Tiszának el kell koboznia a magántulajdonban lévő javakat.

Nem kötelező
Bevezetése óta (2013) váltakozó lendülettel mószerolja a rezsicsökkentést a kákán is csomót kereső ellenoldal.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Hann Endre, a „pénzéhes kamuizé”
Vajon megtörtént az önvizsgálat?

Csak színjáték volt
Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

Csillag-hidak
A nyugalmazott zsivány azt javasolta: hatalomra kerülése után a Tiszának el kell koboznia a magántulajdonban lévő javakat.

„Majmolják az ördögöt”
MÉLYSZÁNTÁS – Magyar Péter személyében ölt testet a lumpenproletariátus emberideálja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hann Endre, a „pénzéhes kamuizé”
Vajon megtörtént az önvizsgálat?

Csak színjáték volt
Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

Csillag-hidak
A nyugalmazott zsivány azt javasolta: hatalomra kerülése után a Tiszának el kell koboznia a magántulajdonban lévő javakat.

Nem kötelező
Bevezetése óta (2013) váltakozó lendülettel mószerolja a rezsicsökkentést a kákán is csomót kereső ellenoldal.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!