A pár esztendeje felújított maglódi vasútállomás falára nemrég emléktábla került. A kisváros (akkor még falu) szülöttének, Bajusz Rezsőnek, a MÁV egykori vezérigazgatójának emléke előtt kívánt így tisztelegni a táblaállító polgári kör – ahogyan az a néhai vasutasvezér munkásságát méltató Kérges László alpolgármester és Varga Zoltán korábbi könyvtárigazgató beszédéből is kiderült.
Az ünnepség végén elhelyezték a hála és emlékezetkiesés virágait… Merthogy, gondolom, csak emlékezetkiesés (és nem tudatosság) állhat amögött, hogy az a Bajusz Rezső kapott emléktáblát 2023-ban Maglódon, akit – mint azt Eörsi László történésztől is tudjuk – „az 1956-os forradalom kitörésekor a Belügyminisztérium mint a pártfőiskola frissen végzett ifjú kommunistáját, beépítette az erzsébetvárosi felkelők csoportjába”. Értsd: szimpla tégla volt a most fölmagasztalt vasutasikon. (Nem véletlen, hogy a szabadságharc leverése után a Kádár-rendszer MÁV-vezérigazgatót faragott Bajuszból, míg a lebuktatott forradalmárok közül négyen a 301-esben végezték.) Szomorú pikantériája az egész csinnadrattának, hogy a maglódi vasútállomás azon a Bellus János téren áll, amelynek járásbíró névadóját elállatiasodott kommunisták verték agyon még 1945-ben a több mint kéttucatnyi áldozatot követelő, hírhedt Gyömrő környéki tömeggyilkosság során. Még szerencse, hogy néhány méterre a félresikerült emléktáblától egy Pesti srácok szobor hirdeti az 1956-os forradalom és szabadságharc valódi hőseinek emlékét.
A szégyentábla-állítók helyében én – még október 23-a előtt – egy srófhúzóval visszatolatnék a vasútállomásra.
