Öreg mesterem, boldogult Baróti Géza bácsi mondta: forró fejjel sose írj újságcikket, fiam, mert abból sajtóper lesz vagy napszúrás. Főleg az előbbi. Ahogyan a betyár feje fölött a holló, úgy kering a miénk fölött a sajtóperek örökös veszélye. Mert nem úgy van ám az, hogy a hírlapíró csak papírra vet egy zajos történetet, beolvas iksznek meg ipszilonnak, oszt jó napot – felelnie is kell a leírtakért. (Nagyon helyesen, teszem hozzá gyorsan, csatlakozva jó Deák Ferenchez, aki – állítólag – így nyilatkozott anno: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad”.) Természetesen igyekszik is az ember megfelelni a hitelességnek, ám a pontatlanságokból, elírásokból fakadó bakikat nem mindig sikerül kikerülnie. De nem is ezekkel van baja a pervesztes újságírónak, inkább azokkal a tárgyalótermi csatákkal, amelyeket egy-egy nem tetsző mondat, cím, markánsabb jelző miatt kell megvívnia a nyájas felperessel. Nehéz pálya a miénk, no, de melyik nem az a maga szemszögéből?