Philippe Close, Brüsszel szocialista főpolgármestere a minap arról értekezett, hogy Magyarország, miközben az uniós szolidaritás kedvezményezettje, figyelmen kívül hagyja mások érdekeit. Pláne, ha valóra váltja az egyirányú jegyosztogatást… (Gondolom, azokra a határvédelmi forrásokra gondolt, amelyek valahogy sosem érkeznek meg a számlánkra.) Egyben felszólította az Orbán-kormányt, vagy vegye ki a részét a menekültügyi szolidaritásból, vagy lépjen vissza a soros elnökségtől.
A goromba „javaslatra” belgiumi nagykövetünk válaszolt:
A szolidaritás azt is jelenti, hogy ha Brüsszel a migránsok beengedésére kényszerít, akkor lássa is vendégül azokat. Ha valamilyen okból csak addig tartja kívánatosnak a migránsokat, amíg más uniós tagállamok kényszerülnek befogadni őket, úgy kérjük Polgármester Úr szolidaritását és támogatását, hogy az unió ne büntesse a schengeni egyezményt betartó és a külső határvédelmet ellátó országokat.
Monsieur Close válaszát (már ha lesz ilyen) nem ismerjük.
Pár éve mi is beszámoltunk a svéd Samhällsnytt portálnak arról a riportjáról, amelyben az utca emberét kérdezték, be kell-e fogadnia az országnak a menekülteket. A megszólítottak lelkesen bólogattak: már hogyne kellene, feltétlenül. A buzgalom csak akkor hagyott alább, amikor a riporter rámutatott egy mellette álló szerecsen emberre: „Nos, akkor itt egy páciens, őt kellene befogadni. Akkor mehet?” A lelkes „befogadók” erre ijedt makogásra váltottak: „Hát, izé, most pillanatnyilag talán nem…”, „Az a helyzet, ezt még meg kell beszélnem otthon stb.”
Jé! Csak addig érvényes a szolidaritás, míg testközelbe nem kerül a valóság? Hogyan van ez, kedves monsieur Close?
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki)
