Lenin-szobor áll a felvidéki Galánta egyik nevezetes pontján, a helyi Taverna sörkertben, nem messze a csapospulttól. Szép, markáns alkotásról van szó, az ereje teljében lévő Vlagyimir Iljics határozottan mutat az ivó irányába. Hogy aztán most politikai visszarendeződéssel állunk-e szemben vagy pusztán önkormányzati trehánysággal, arra nézve nincs kapaszkodónk. Van viszont a talapzaton két patinás márványtábla, rajtuk felirat, azon esetleg el lehet igazodni. Az egyik így szól: „Az emlékművet a Szovjetunió megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából állították. Galánta, 1972. november.” A másik – jóval frissebb keltezésű – márványtáblán pedig ez áll: „Az emlékművet a Taverna sörkert fennállásának első évfordulója alkalmából állították fel ismét. Világ proletárjai, részegedjetek!”

A három méter magas, másfél tonnás megkövült vezér hajdanában a város főterén mutatta, melyik a jó irányba vezető flaszter – de aztán vagy az út lett kátyús, vagy a kopasz gondolkodó unta meg az ácsorgást, a lényeg, idővel átkerült a közkedvelt csehóba, követve a munkában megfáradt helybeli férfiemberek szomjasabbik felét. A sörbázis akkori tulajdonosa állítólag kétszázezer csengő koronáért csábította át az addig rendíthetetlen Lenint a kocsmába, ami – ha árnyaltan is – utal a kommunizmus lappangó gyengéire (bizonytalanodó járás, útkeresés stb.).

Akárhogyan is, a megkövesedett ideológus összehasonlíthatatlanul népszerűbb az igen látogatott sörkertben, mint korábbi állomáshelyén. Már csak azért is, mert ott nem volt sör, csak mese habbal.